Kiss Norbert

Így értékel Kiss Norbert: „Jövünk felfelé”

2017.10.09.

Elégedett a gyorsasági kamion Európa-bajnokságban elért összetett harmadik hellyel Kiss Norbert – derült ki a pilóta összegzéséből.

„Nagyon büszke vagyok rá, hogy fel tudtunk állni a bajnoki dobogóra. Ez volt a célunk. Legalábbis az enyém. A csapat a negyedik hellyel is elégedett lett volna, de én mindenképpen az első háromban akartam lenni. Örülök nagyon, hogy ez sikerült" – fogalmazott Kiss Norbert, aki természeteseten a szurkolóinak és támogatóinak is megköszönte azt, hogy mögötte álltak. A versenyző végül azzal zárta értékelését, hogy „jövünk felfelé”, s remélhetőleg bajnoki cím is lesz hamarosan.

Mint arról már írtunk, Kiss Norbert a vasárnapi első futamot megnyerte, majd a másodikon a hatodik helyen ért célba a gyorsasági kamion Európa-bajnokság idei utolsó, spanyolországi versenyhétvégéjén, mely után a harmadik helyen zárt a pontversenyben.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Elegánsak, javítják a légellenállást, és egyre több modern autóban találkozhatunk velük. A....
2026.11.06
Hiába vezetünk ugyanúgy, ugyanazon az útvonalon, a hideg beköszöntével az autónk látványosan többet....
2026.11.06
Sötét parkolóház, kihalt utca, késő esti hazaindulás. Ilyenkor egészen más szempontok válnak....
2026.11.06
Régen egy szerelő sokszor néhány szerszámmal és megfelelő szakértelemmel megoldotta a problémát. Ma....
2026.11.06
Miközben Európa autóipara a versenyképességéért küzd, Kína már a következő technológiai....
2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....