okos autó

Így lesz autónk az okosotthon része

2020.01.25.

Újabb szelettel bővítette okosotthon vízióját a Renault, ami szorosan kapcsolódhat a Nissan korábbi terveihez.

Sokan, sokféleképpen látják a villanyautózást, viszont kevesen látják annyira átfogóan az elektromos hajtások előnyeit, mint a Renault-Nissan csoport. Miközben mindenki a fejlesztések megkezdésével bajlódott, a Nissan piacra dobta a Leaf-et, ami pillanatokon belül Európa legeladottabb villanyautója lett. Mára persze számtalan versenytárssal bővült a továbbra is aprónak mondható szegmense, de sosem esett ki a topligából, eladások és fejlesztések tekintetében sem, ami korántsem volt egyértelmű a bemutatkozása után. Később házon belül csatlakozott a Renault Zoé, a francia autógyár pedig egy olyan jövőképet vázolt fel, amit addig még senkisem tudott ennyire magától értetődően. Ez volt a villanyautó szerepe a háztartás áramkörében.

Ahogy telefonjaink, tévéink és autóink is egyre okosabbak, úgy közeledünk az okosotthon víziója felé, amiről most átfogó képet vitt magával a Renault a las vegasi CES-re, a világ legnagyobb technológiai kiállátására. Ahol egyébként évről évre egyre nagyobb szerepet kapnak az autógyártók is, hiszen egyre több az okos kütyü, kijelző, tablet és mi egyéb, mind a felszínen, mind alatta. No, de mivel is készült a Renault? Egy olyan szolgáltatás bemutatásával, aminek a segítségével akár a kocsi infotainment rendszerén keresztül irányíthatjuk az otthonunkat. A koncepció kitalálásában és kivitelezésében egyaránt részt vett az Otodo nevű cég is, majd közösen mutatták azt be az Egyesült Államok közönségének.

A feladatok teljesítéséhez létezne egy okostelefon applikációban, amiben pontosan meghatározhatnánk, hogy mikor és melyik eszközöket szeretnénk munkárabírni, irányítani távolról. Automatizálások is létrehozhatnak a felhasználók, így mi alakíthatjuk ki a saját otthonunk hétköznapi rutinját. Példának a Leaving Home helyzetet vázolta a Renault, amiben lekapcsolnak a lámpák, besötétítenek az ablakrolók és alacsonyabb hőmérsékletre vált a termosztát, amikor elhajtunk az autónkkal. Persze az ellenkezője is működne: amikor megérkezünk az autónkkal, akkor magától kinyílna a garázs ajtó, felkapcsolnának a lámpák és magasabbra kapcsolna a fűtés. A technológia noha erős kapcsolatban lenne az autónkkal, a távolság nem okozna különösebb akadályt, hogy napközben változtassunk az otthonunk szokásain. Tehát például a munkahelyünkről elindulva is feltekerhetjük a termosztátot, hogy már a finoman meleg házba érkezzünk meg.

Noha eléggé futurisztikusnak tűnhet, hogy egy gombnyomással az autó kijelzőjén működésbe lép az otthonunk, a Renault már idén integrálja a rendszert az új forgalomba helyezésű Renault modellekben, amikben az új Easy Link infotainment rendszer dolgozik. Noha pontos időpont még nem ismert, hogy mikortól, de érintett lesz az új Renault Clio, a Captur és a Zoé is. Utóbbi ráadásul az energia ellátásban is kiveheti majd a részét, csakúgy, mint a Nissan Leaf is, amennyiben megvalósul a Renault-Nissan másik kulcsfontosságú víziója. Így már tényleg olyan szerepet kaphatna egy villanyautó, mint az otthonunk létfontosságú része. Az elem, amit ha a helyére rakunk, minden működésbe lép. Ugyanis a vízió arról szól, hogy amennyiben teljesen feltöltődött a villanyautónk, az nem magatehetetlenül állna a garázsban a továbbiakban, hanem kivehetné részét az otthoni áramellátásból.

Az akkumulátorokban eltárolt energiát használhatná bármi, ami elektromos árammal működik a lakásban, ezzel egyfajta energia telepként dolgozna az autónk. Ehhez persze az is kellene, hogy az otthonunk képes legyen fogadni az energiát, illetve, hogy otthon is legyen egy olyan villanyautó töltőnk, ami képes ekkora árammozgást biztosítani mindenféle komplikáció nélkül. Így ez a vízió még a jövőé, pedig a Nissan szerint hatékony energia ellátást szolgáltatha a csúcsórákban, amikor a legnagyobb igénybevételnek van kitéve az otthon. A Nissan Leaf-hez egyébként már korábban is kínáltak olyan rendszert, ami képes volt ezt támogatni. Az úgy nevezett, PCS (Power Control System) rendszer gondoskodott róla, hogy az okosotthon is jól lakjon a Leaf lítium-ion akkumulátoraiból, és a villanyautó is feltöltődjön. Tiszta haszon mindenkinek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.16
Az új lifestyle-termékek formanyelve az új MINI Cooper stílusjegyeit idézi. A kollekció a ruházati....
2024.04.16
Sokan nagyon igényesek autójukkal, de magukkal már nem annyira. Elgondolkozva tükörbe nézhetünk, és....
2024.04.16
A BMW Group a „FUTURE OF JOY” fantázianévre keresztelt kiállítással képviselteti magát a Milánóban....
2024.04.16
Körözött autót foglaltak le Bátaszéken – jelentette a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. ..
2024.04.16
Elszállították hétfőn az 1000-es sorozatú, 1061-es pályaszámú és az UV3 típusú, 3414 pályaszámú....
2024.04.16
A német autóipar szakmai képviseleti szervezete, a VDA ellenzi a kínai elektromos autókra kivetni....
2024.04.16
Az időjárás-előrejelzésektől kezdve a forgalomtervezésen át a tőzsdéig az emberek mindig előre....
2024.04.16
Elődje sikerét megismételve nem egyszerűen maximális ötcsillagos teljesítményt nyújtott a vadonatúj....
2024.04.16
A BMW Group az év első negyedévében világszerte összesen 594 671 darab új autót értékesített. A....
2024.04.16
Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – az Útinform reggeli jelentése. ..