Pontiac

Így nézhetett volna ki a Pontiac G8

2024.07.03.

A General Motors által készített koncepció megmutatja, hogyan is nézhetett volna ki a Pontiac G8-as szedánja.

A General Motors még 2009 áprilisában közölte a hírt, hogy anyagi problémák miatt - többek között - nem lesz több Pontiac a jövőben. Az utolsó modell, a Pontiac G6 gyártása pedig 2010-ben fejeződött be. Most viszont a GM Design-nak köszönhetően megnézhetjük, hogy milyen lett volna a tervek szerint 2008-ban piacra dobott Pontiac G8. 

A dizájnercsapat szerint ez a koncepció a Pontiac márka legutolsó koncepciója volt, amely a kaliforniai Advanced Studióban készült. Ez a terv már akkor készült, amikor a GM kudarcot vallott a nagy gazdasági világválság idején, és két állami "mentőcsomagra" volt szüksége a túléléshez. Ezen mentőcsomagoknak több kikötése is volt. Az egyik az, hogy csökkenteniük kell a márkák számát, és a Pontiac ennek lett végül az áldozata. Amit mi nem tudtunk eddig a Pontiac terveit illetően, az egy vadonatúj, G8-as szedán volt.

Sajnálatos dolog, hogy a G8 koncepciója sosem látott napvilágot, hisz egy elképesztően látványos megjelenésű, egyedi tervezet lett volna, ami különbözött a GM többi termékcsaládjától. Az autó eleje a Pontiac jellegzetes hűtőrács-kialakítását viseli, de a fényszórók és a felső sárvédő domborulatai a Solstice és a Cadillac CTS jegyeit ötvözi. Érdekes módon ebbe a motorháztető szellőzőnyílásai is beletartoznak, amelyek a Saturn Sky-on megtalálható dizájnra hajaznak, ami eltér a nagy teljesítményű Pontiac-ok kinézetétől.

A karosszéria oldalán jelentős nagyságú sárvédő kiemelkedések láthatók, ami a Pontiac 1990-es években létrehozott "széles nyomvonalú" örökségét viszi tovább. Sőt, olyan is akad, ami jelenleg egyedülállónak számít a GM autókon. Ez az első ajtóba nyúló sárvédőn megtalálható elem, amely a Cadillac CTS második generációjáig nem volt fellelhető a General Motors járművein. Az autó futurisztikus tervezésére utaló jel a elülső ajtókilincsek kinézete, amik beszálláskor "előbújnak" az ajtóból, indulás után pedig visszatérnek a helyükre. A hátsó ajtókon nem látunk semmiféle kilincset, így itt arra lehet tippelni, hogy valamilyen érintőszenzort alkalmaztak volna, ha piacra kerül az autó. És igen, az ajtók ki tudtak nyílni a koncepció-fotókon, de az, hogy mi történik az első ajtóra rálógó elemmel, arra nem sikerült választ találni. 

Amit szintúgy nehéz megmondani az az, hogy a keret nélküli ablakok hogyan funkcionáltak volna, mivel B-oszlop, ami hozzákapcsolódna a tetőhöz, nem található az autón, így a modern biztonsági szabályokat figyelembe véve ezt valószínűleg át kellett volna alakítaniuk a végleges verzión. 

A hátsó kialakítása az autónak nagyon erősen a Pontiac Solstice-ra hajaz, beleértve a hátső lökhárítóből előbújó kipufogóvégeket is. A G8-at a sportos oldalsó támpillérekkel ellátott betétes hátsó szélvédőkialakítás különbözteti meg, amely ma is merész és formabontó lenne, nem hogy 2008-ban. Egy másik egyedi jellemvonása a szedánoknak az volt abban az időben, hogy a csomagtér nyílása elképesztően kicsi volt, így nehéz volt nagyobb dolgokat bepakolni hátulra. Az, hogy a végleges kialakłtása is ilyen lett volna az autó csomagtartójának, az egy érdekes kérdés, viszont a Pontiac Solstice jó referenciaként szolgálhat számunkra ebben a dilemmában. 

A G8 belső tere négy férőhellyel volt ellátva, méghozzá egyéni sportülésekkel. Az autó belsejében megtalálható középső konzol egészen a hátső utastérig visszanyúlik és a képek alapján azt gondoljuk, hogy a hátul helyet kapó ülések dönthetőek lettek volna, mivel ezt a rakodótér tágassága lehetővé tette. A legérdekesebb rész viszont a vezetőoldali elrendezése a koncepciónak. Úgy tűnik, hogy szinte a C8-as Corvette-hez hasonló merész - de ellentmondásos - középső konzolos kialakítását kapta volna az autó. A kormánykerék mögött ujjnyi távolságon belül lett volna a két váltókar, viszont a műszerfal teljesen analóg kialakítású, ami ha azt vesszük, hogy 2008-ban debütált volna az autó, teljes mértékben érthető. A fordulatszámmérő és a sebességmérő között pedig egy sebességi-fokozatot jelző mutató kapott helyet. 

Egy dologban biztosak lehetünk: a piacra kerülő G8-as nem lett volna ilyen vad, mint a koncepcióautója, viszont az kétségtelen, hogy nem hiába jött létre, hiszen egyes elemei megtalálhatóak későbbi General Motors által fejlesztett autókon. És ha egy kicsit "le is butították" volna a végleges verziót, érdekes autót kaptunk volna 16 évvel ezelőtt. Végső soron viszont ez a dilemma, hogy mi is lett volna, szinte teljesen felesleges, mivel a Pontiac jelenleg egy nem létező márka, és nagyon úgy tűnik, hogy a közeljövőben az is marad. 

Forrás: 
https://www.motortrend.com/news/pontiac-g8-concept-gm-design-first-reveal-ever/

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.09
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Erzsi néni a grátisz tolatásjelző az....
2025.02.09
Először látható igazi fotókon a Vanwall első modernkori utcai autója, ami történetesen egy....
2025.02.09
Az Ariya NISMO nagyobb teljesítményt és feszesebb kormányozhatóságot kínál. ..
2025.02.09
Négy nap leforgása alatt ötvenezer megrendelés érkezett Japánban az ötajtós Suzuki Jimny Nomade....
2025.02.09
2025 januárja általános növekedést hozott a használt autók piacán, ezzel párhuzamosan az átlagárak....
2025.02.09
A PlanAll Day – A tudatosság napja program látogatói egy olyan önismereti kalandban vehettek részt....
2025.02.09
A Bridgestone új, csúcstechnológiás Driver-in-the-Loop (DiL) szimulátort telepít a Róma melletti....
2025.02.09
A Mazda Motor Corporation megnyitotta a Mazda Trans Aoyama nevű, vadonatúj élményterét, amely a....
2025.02.09
Intelligens rendszerben megnyíló leállósáv lesz a hazai autópályákon, de a jelenlegi szabályokat is....
2025.02.09
Az Electric ára 10.590.000 forinttól indul, a Hybrid belépő tarifája pedig 8.790.000 forint. ..