autóbusz

Ikarus 30-as autóbusszal gazdagodott a Közlekedési Múzeum - fotók

2025.02.28.

A világ egyik legidősebb Ikarus autóbuszával, egy Ikarus 30-as busszal bővítette gyűjteményét a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, a járművet az intézmény csütörtöki, Budapesten megrendezett sajtótájékoztatóján mutatták be.

Schneller Domonkos, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója ünnepélyes pillanatnak nevezte, hogy a múzeum a magyar járműgyártás ikonikus gyára, az Ikarus legelsőként legyártott típusának egy példányát végre gyűjteményébe vehette.

Elmondta, hogy az Ikarus 30-as típusból 3175 darab készült, amiből csupán négy maradt fenn Magyarországon, és ebből jelenleg kettő mozgásképes. A sajtótájékoztatón bemutatott busz az egyik, a másik pedig a Volánbusznál található – fűzte hozzá a főigazgató.

Arról is beszélt, hogy 2010-ig a múzeum Ikarus flottája összesen egy buszból állt. Schneller Domonkos ezt megengedhetetlennek nevezte: mint elmondta, a múzeumnak, amelyik a műszaki és közlekedési örökség megóvására jött létre, kötelessége, hogy az egyik legjelentősebb magyar gyár összes fontos típusát őrizze a gyűjteményében egy-egy példánnyal. Példaként említette, hogy az Ikarus 180-as busz hiányzik a múzeum flottájából, pedig Budapesten több mint kétszáz közlekedett belőle.

Elmondta, hogy az elmúlt évtizedben felgyorsult a gyűjteménybe vételi folyamat, a sajtótájékoztatón bemutatott busz már a huszadik a múzeum flottájában. A húsz autóbusz nagyja kiállítható állapotban van, egy része pedig akár képes arra is, hogy a forgalomban közlekedjen. Ugyanakkor, mint mondta, nagy munka áll még előttük, az autóbuszok még sok tízmillió forintos felújítást igényelnek.

Kijelentette, hogy a Magyarországon működő autógyárak és gépgyártó cégek nem érzik felelősségüknek, hogy a magyar műszaki, kulturális örökség fenntartásában szerepet vállaljanak.

Miközben Európában a nagy autógyárak múzeumokat alapítanak és tartanak fenn, restaurálási folyamatokban vesznek részt, Magyarországon az egyébként kiemelkedően jó kondíciók között működő cégek nem reagálnak a múzeum megkereséseire – hívta fel a figyelmet. Az intézmény munkáját csak hazai tulajdonú építőipari cégek támogatták – tette hozzá.

A sajtótájékoztatón bemutatott Ikarus 30-as buszról azt mondta, hogy ezt a példányt különböző állami építőipari vállalatok használták, a múzeum pedig tavaly vásárolta meg a gyűjteményébe. A busz Szokolyáról érkezett, még komoly restaurálási folyamat vár rá, de már jelenleg is alkalmas arra, hogy kisebb távolságokat megtegyen – tette hozzá Schneller Domonkos.

Fotók: MTI - Illyés Tibor

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A friss világbajnok Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-....
2026.11.07
Úgy tűnik, hogy jövedelmező a Mazda számára a Changannal való együttműködésük, amire a legjobbkor....
2026.11.07
Egészen meghökkentő képet mutatnak az európai autóipar tőzsdei erőviszonyai: a Ferrari, amely....
2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....