autókiállítások

Ikarus 311-es és görgőre állított velocipédek – különleges járművek egy különleges napra

2025.05.27.

Rendkívüli gyereknapot tart május 31-én, szombaton a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum a XI. kerületi Műszaki Tanulmánytárban, ahol 10 és 16 óra között számos érdekesség várja az érdeklődőket.

Fotók: Szikora Zsombor (MMKM)

A tavasz utolsó napján izgalmas tárlatvezetések, szabadtéri programok és múzeumpedagógiai alkotófoglalkozások is lesznek a Műszaki Tanulmánytárban, ahol műtárgyak tömegei szemléltetik a technika fejlődésének korszakait, magyar műszaki örökségünket - közölték a szervezők az MTI-vel.

A közlemény szerint a látogatók felszállhatnak a Múzeum 1971-es gyártású Ikarus 311-es típusú autóbuszára, görgőre állított velocipédek segítségével biztonsággal kipróbálhatják, milyen lehetett a kerékpározás több mint 150 évvel ezelőtt, és egy vasúti hajtányra is felülhetnek. A háromkerekű, pályamesteri jármű hajtása kéz- és lábmunkával, hajtókarral és láncáttétellel történik.

A Múzeum első alkalommal mutatja be autómodell-gyűjteményének néhány új darabját, amelyek egy hazai magángyűjtő felajánlásának köszönhetően kerültek a műtárgyak közé. Az 1:18-as méretarányú modellek kiváló állapotúak, többségük bontatlan gyári dobozban érkezett. A LEGO építőjáték rajongói 12 V-os villanymotorral működő vonatokat, különböző járműveket és városi épületeket csodálhatnak meg terepasztalokon.

A rendkívüli gyereknapon felfedező feladatlap segítségével lehet végigjárni a látványtár termeit, ahol mikroszkópos bemutató vár minden korosztályt, a múzeumpedagógusok asztalainál pedig számos aktivitáshoz csatlakozhatnak a látogatók. A vállalkozó kedvűek egyedi pecsételőt készíthetnek, kipróbálhatják az optikai játékokat, a bátrabbak tapogató játék révén élesíthetik gondolkodásukat különleges tárgyak vizsgálatával.

A 10 óra 15 perckor induló családi tárlatvezetésen a múzeum kulisszatitkaira, a múzeumi dolgozók feladataira és a napi tevékenységekhez kapcsolódó érdekességekre derül fény. A 11-kor kezdődő tárlatvezetés többek között kitér az Ikarus 311-es történetére, a szuperszámítógépekre, de arra is választ ad, mi köze van az ingzsebnek az informatikához vagy a gyufának a reklámhoz.

A 12 órakor kezdődő kvízjátékon ajándékokat nyerhetnek, akik a magyar tudomány és technika történetének témakörében jó válaszokat adnak, 14 órától pedig Rubik Ernő világhírű játékaival és a gyűjtemény különleges, meglepő találmányaival lehet ismerkedni.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....