felni

Ikonikus gyári felnik

2023.08.19.

Erősen szubjektív, hogy kinek, milyen felni a stílusa, de ez a gyűjtemény talán remek gondolatindító lehet. Neked melyik a kedvenc gyári felnid?

Ha valaki már elgondolkodott az autója átalakításán, az tudhatja, hogy egy felni mennyire meghatározó része egy autónak. Lehet akármilyen a formavilág, egy rossz felni képes elrontani mindent. Szerencsére voltak típusok, amiknél különösen beletaláltak, hogy milyen felni illene az autóra. Olyannyira, hogy a felniszett önmagában kiemelte a dizájn, hozzátett az összképhez, kiemelte a típust tömegből, és korszakalkotóvá tette azt.

BMW M1 - aero

Egyik kedvenc példám a BMW M1 legendás gyári felnije, ami messze megelőzte a korát. Manapság nagyon elterjedtek az aero felnik, hiszen a villanyautózás térnyerésével egyre nagyobb szerepet kap az aerodinamika, és a gyártók a felnik környékén is igyekeznek csökkenteni a felesleges légellenállást, ami csökkentheti egy típus hatékony kigördülését, ezáltal hatótávját is. Azonban a BMW M1-en már a 70-es évek végén ilyen felni volt, persze leginkább azért, mert illett az autó jellegzetesen olasz, elegáns, letisztult, de sportos formatervéhez. Ki más rajzolhatta volna, mint maga Giorgetto Giugiaro, akinek időtálló felnije a mai napig sikeres a tuningvilágban, köszönhetően a Rotiform BM1 felniszettjének.

Porsche 911 - Fuchs

Ha már legendás felnik, nem mehetünk el szó nélkül a Porsche modellek talán legikonikusabb szettje mellett sem. Ha azt mondom, hogy Fuchs, valószínűleg mindenkinek azonnal beugranak a széles, ötküllős, ezüst felnik, amik az 1966-os 911 S-en debütáltak. A Porsche és az Otto Fucks Metall manufaktúrák együttműködése egészen a II. Világháborúig nyúlik vissza, amikor a Panzer VI tankon dolgoztak együtt. Később viszont azért volt szükség a tudásukra, mert kellett egy kovácsolt alufelni, ami képes egy sportautó tudásával is elbírni.

BMW M3 – BBS

Baungartner Brand Schiltach, vagy, ahogy a legtöbben ismerjük BBS, talán arról a sűrű, pókhálós felnijéről a leghíresebb, ami a gyári BMW M3-asok alatt futott a hetvenes években. Noha későbbi arany felniszettjeik egy komplett korszakot határoztak meg az autósportban, sztorijuk azzal a különleges felnivel indult be igazán, ami az M3-asok alatt is gyönyörűen mutatott. Nem csak erős, de könnyű is volt.

Ford Escort RS Cosworth – O.Z. Compomotive

Kevés olyan rali- vagy pályaautó volt a 90-es években, amelyiken ne fordultak volna elő egy bizonyos pontos a legendás Compomotive versenyfelnik. Talán a B-csoport korszaka tette először híressé az olyan felniket, amiken külön tárcsát szántak a fékek hűtésének. Noha így nem sok látszott a felniből, a funkcionalitás került az előtérbe. A Compomotive felnik könnyűek, erősek voltak, miközben extra tárcsa nélkül is képesek voltak a fékek felé terelni a levegőt. A 90-es években akkora kultusza volt, hogy a Sierra vagy Escort modellek sport változatai gyárilag ilyen felnikkel érkeztek. Ráadásul úgy tűnik, hogy a Ford szeretné folytatni ezt a hagyományt, hiszen hamarosan fehér O.Z. rally felniken érkezik a Mach-E Rally Edition is.

Renault Clio Williams – Speedline

Ha már 90-es évek, nem mehetünk el szó nélkül a korszak egyik legmenőbb hot hatch-e mellett sem. 93-ban úgy gondolta a Renault, hogy milyen remek lenne odaadni legkisebb városi kisautójukat a Williamsnek, hogy kezdjenek vele valamit. Így született meg a korszak legkívánatosabb sportautója, amiből mindössze 3800 darab készült, mégis mindenki fejében azonnal megjelenik a mélykék fényezés és az arany felnik kombinációja. Utóbbi egy 15-colos, mélyített felniszett volt az olasz Speedlinetól, és masszívan hozzájárult a sportváltozat magabiztosabb kiállásához. Persze a kerékjárati íveket is hozzászélesítették.

+1 Mini Cooper SE – aerofelni

Még nem élt eleget, hogy megtudjuk, ikonikus lesz-e, de az utóbbi idők egyik legstílusosabb, leglátványosabb felnije személyes véleményem szerint mindenképp a Mini Cooper SE, azaz a brit márka első sorozatgyártott villanyautójának különleges aero felnije, ami egyszerre futurisztikus, egyszerre funkcionális, és minden porcikájában megidézi a 70-es, 80-as évek neonfényes, bohém világát. Ahogy az akkori tesztjében is írtam, valószínűleg még Giugiaro mester is elégedetten bólintana rá, az elektromos Minit pedig masszívan kiemelte a szürke tömegből.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....