Dakar 2019

Íme a 2019-es Dakar Rally egyetlen gyári versenyautója

2018.12.25.

Nem sokkal a 2019-es Dakar Rally kezdete előtt, már dűnék között leplezték le a Toyota felfrissített tereprali versenyautóját. Az alapot továbbra a japán gyár sikeres pickupja, a Hilux adja, mi több, technikailag nem sokban változtott a tavalyi raliautóhoz képest. Inkább csak arról gondoskodtak, hogy már a sorozatgyártott változat faceliftes arcát viselje magán, hangoltak a futóművön és kénytelenek voltak a 37 mm-es szűkítőt is implementálni, hiszen idén már ezzel igyekeznek a szervezők kiegyenlíteni a dízel- és benzinmotorok között eddig fennálló teljesítmény különbségeket.

Ezen kívül egyébként sincs sok közös az utcai Hilux, és annak versenyautó változata között, hiszen a hosszútávú versenyzésre felkészített változatban szívó V8 motor dobog, méghozzá a kaszni kellős közepén. Ahogy minden évben, idén is a Toyota Gazoo Racing dél-afrikai divíziója gondoskodott a terepjárókról – persze gyári háttértámogatással – így nem csoda, hogy elsőszámú pilótájuk a szintén dél-afrikai Giniel De Villiers lesz. Azonban nem csak ő, de csapattársa, Nasser Al Attiyah is a legesélyesebbek győztesek között szerepel, míg a harmadik autóval a szintén rutinos holland Bernhard ten Brinke fog menni. A 2019-es Dakar Rally január 6-án veszi kezdetét és egészen január 17-ig tart, ezúttal csak Peru területén.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Javában zajlik az Európai Mobilitási Hét: több mint 2500 városban hirdetik, hogy a közlekedés nem....
2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..