használt autó

Íme, a legdrágább használtautók Európában

2022.05.05.

Európa legdrágább használtautóját nehéz megnevezni. Ott vannak az aukciókon értékesített ritkaságok, amik ára annyi, amennyit adnak érte, ezért egyszerűbb megoldásként a mobile.de, Európa talán legnagyobb használtautó oldalának segítségével indulunk el.

Ha nem számítjuk az egyértelmű elírásokat, mint a 14 millió eurós Opel Adam-ot, a legdrágább használtautó az oldalon egy Bugatti Divo. Az autóért 11,8 millió eurót kérnek, ami mai árfolyamon nagyjából négy és fél milliárd forintot jelent. 2021 júniusában helyezték forgalomba és azóta 500 kilométert tettek meg vele.

Ennyi pénzért egy igazi ritkaságot kap a vásárló: mindössze 40 készült belőle, és aki olyan szerencsés volt, hogy a 40 vásárló között volt, „mindössze” 5 millió euróért megkaphatta ezt az 1497 lóerős szörnyeteget. Mint látjuk, befektetésnek sem volt utolsó.

Nem sokkal marad el a második helyezett, egy Mercedes-Benz CLK GTR 11 millió euróért. 4,16 milliárd forintot kell letenni a kocsiért, amit 22 éve, 2000 augusztusában helyeztek forgalomba és azóta 12.300 kilométert tettek meg vele.

Ez az autó egy igazi versenyautó és kizárólag azért készült, mert ahhoz, hogy indulhasson a kiszemelt kategóriában, léteznie kellett egy utcai verziónak is az autóból. Így végül 25 példány készült a 612 lóerős szörnyetegből, ezek egyikét szerezheti meg, akinek épp van felesleges 4,2 milliárd forintja autóra.

Harmadik helyezett a használt autók között szintén egy Bugatti, egy Chiron Sport. Előbbiekhez képest potom pénzért, mindössze 4,85 millió euróért, azaz 1,84 milliárd forintért elhozható. A kocsit 2019 áprilisában helyezték forgalomba és három év alatt 4.720 kilométert tettek meg vele.

Az autó mechanikailag megegyezik a hagyományos Chrionnal: 1480 lóerőt ad a négyturbós W16-os motor, de a szénszál széleskörű használatának köszönhetően 18 kg-mal könnyebb, és merevebb a felfüggesztése. Az autó kormányzása is módosult, és egy nyomatékvektor rendszerrel egészült ki, amely szabályozza az autó egyes kerekeire küldött erőt a szűk kanyarokban való jobb kezelhetőség érdekében.

Negyedik helyezett a legdrágább autók körében valószínűleg idősebb, mint legtöbb olvasónk. Az 1931-es Mercedes-Benz W06 710 SS-ért 4,5 millió eurót kérnek. A 91 éves autóval mindössze 19.240 kilométert tettek meg.

Ez az autó már a 30-as években is igazi ritkaságnak számított. 7,1 literes motor hajtotta, ami 200 lóerőre volt elég akkoriban. Már megjelenésekor a Daimler egyik csúcsterméke volt, árát pedig jól is tartotta, mint látjuk.

A top 10 további szereplői között ismert nevekkel találkozhatunk. Van Mclaren Speedtail 4,3 millió euróért, Maserati MC-12 és Ferrari LaFerrari 4,2-ért, vagy éppen egy Pininfarina Rolls-Royce Phantom nagyjából 4 millió euróért.

Képek: Mobile.de

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..