Opel

Irány Afrika! – Szalay Balázs és Bunkoczi László visszatérnek közös pályafutásuk kiindulópontjához

2013.11.20.

Az Opel Dakar Team november 19-én leplezte le az Africa Eco Race 2014-re felkészített és átalakított versenyautót.

Kép: Besenyei Gergely, Szöveg: Horváth Miklós

A színeiben már majdnem gyári Opeleket idéző Mokka 25 centivel lett rövidebb és ezzel nemcsak a karaktere változott meg szembetűnően, hanem a sivatagi versenyszakasz túlélési esélye is jelentősen javult. A műszaki módosításokról Szalay Balázs a következőket mondta: „A rövidítésre azért volt szükség, mert a dűnéken folyamatosan letörtük a lökhárítót, az eleje nekiment a homokdomboknak, a hátulja felakadt rájuk – ezen próbáltunk javítani. Ezzel együtt nyilván megváltozott a hűtő helyzete, és mindettől teljesen függetlenül új kormányművet kapott a Mokka, amitől azt reméljük, hogy sokkal jobb és stabilabb lesz. Erre azért volt szükség, mert a januári Dakaron a kormánymű miatt buktunk órákat.”

Bunkoczi László elsőként láthatta az autó új festését és a következőket nyilatkozta: „Nagyon tetszik az új dizájn, jól állnak az autónak az Opel Sport pasztell-színei, olyan elegáns lett tőlük. Szép, visszafogott…” Szalay Balázs viszont egy másik oldalról közelítette meg a megújulást: „A gyári színeket viselve azt reméljük, jobban a sajátjuknak érzik majd a projektet, hiszen a nagy áttörést számunkra az hozhatná meg, ha az Opel gyári csapatának tekintene bennünket.”

A csapat műhelyében zajlott rendezvényen többek között az Opel kereskedelmi igazgatója, Andy Dunstan is jelen volt. Bunkoczi szerint nagyon tetszett neki az új Mokka, hiszen Dunstan úr a Fronterás korszak óta kiemelt figyelemmel kíséri a páros pályafutását. A leleplezés viszont nem a megszokott módon történt, ugyanis formás hostessek helyett a Tankcsapda bandatagok segédkeztek, akikre szintén nagy megmérettetés vár az év végén. December 28-án (a rajt előtti napon) tartják nagy, évzáró koncertjüket a Debreceni Főnix-csarnokban. Lukács László, a zenekar frontembere a következőket mondta: „Az a helyzet, hogy én az összes technikai sportot kedvelem, ezen belül a sivatagi versenyzést egy kicsit még jobban is, hiszen az különösen extrém, a szó mindenféle értelmében. Azt hiszem, ha valaki az életében sportolt valamit, vagy bármilyen köze van a sebességhez – mint például nekem az ejtőernyőzés által – az felnéz mindazokra, akik ilyen kalandokra adják a fejüket, mint Szalay Balázs és csapata. A fiúk hatalmas kihívásokkal néznek szembe nap-nap után és zömmel le is győzik őket, s ez olyasvalami, ami megdobogtatja egy férfiember szívét. Most, hogy egy kis időt eltöltöttem a versenyautó közelében, meg is kérem Balázst, hogy vigyen el egy tesztkörre, de azt hiszem, a zenekar többi tagja is szívesen kipróbálná magát a jobb egyben.”  

A verseny pontos neve Sonangol Africa Eco Race 2014. Az útvonalról még nincsenek publikus információk, de a háromszoros Dakar-győztes René Metge és csapata már szeptemberben kijelölte az kb 7000 km-es útvonalat. Az érintett országok – Marokkó, Mauritánia és Szenegál – kietlen tájain nem kérdés, hogy kihívás teljesíteni a távot, éppen ezért a versenyzők biztonságát a helyi kormány és hadsereg is garantálja. Balázsék immár 6 éve nem versenyeztek ezen az útvonalon és nagyon várják a rajthoz állás napját, hiszen a Szalay-Bunkoczi páros számára itt kezdődött minden.

A raliautó egy V8-as, 6200 köbcentis GM gyári versenymotorral szerelt Opel Mokka. Teljesítménye (szűkítővel) 380 lóerő, legnagyobb nyomatéka 660 Nm, továbbá 7,4 másodperc alatt gyorsul fel százra és végsebessége 180 km/h – amit gyakran ki is használnak. Hosszúság/Szélesség/Magasság (mm): 4150/2000/1770, menetkész össztömege 2150 kg.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....
2024.05.06
Az ADAC statisztikája szerint az indítóakkumulátorral kapcsolatos problémák (43,2%-os arány) ismét....
2024.05.06
Tovább fokozza régiós terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután nemzetközi üzletfejlesztésért....
2024.05.06
Összesen 14 külföldi állam magyarországi külképviseletének 26 vezető tisztségviselőjét, köztük négy....
2024.05.06
„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új modellcsaládján belül. Önálló....