autósport

Ismét győzött Bucsi Attila, a HUMDA Academy pilótája

2024.06.09.

A Balaton Park Circuit és a Red Bull Ring után a Slovakia Ringen is bizonyított a 16 éves magyar pilóta.

Alaposan büntető súlyozva, nagyobb hasmagasságú autóval küzdött Bucsi Attila és a negyedik helyet szerezte meg a piros zászlóval is nehezített időmérőn a Slovakiaringen, a TCR Eastern Europe harmadik fordulójában, majd kétszer is dobogós lett.

A BOP szabálynak, vagyis a kiegyenlített teljesítményrendszernek köszönhetőn a mezőny legnehezebbre hizlalt (1355 kg) és 80 milliméteres hasmagasságra emelt autójával küzdött ellenfeleivel a HUMDA Academy által támogatott 16 éves magyar pilóta.

Az első futamon a M1RA csapat Hyundai N30-as gépével a második sorból, a negyedik helyről rajtolt, de már az első kanyarban dobogósként száguldott. Az utolsó körökben 3,5 másodpercre volt az élenjáró Homola és a második helyezett Kout mögött, amikor a Hyundai Elantrával versenyző szlovák pilóta hatalmas hibázva kicsúszott a kavicsos bukótérbe és befejezte versenyt.

A finisben már egy másodpercen belül volt a magyar pilóta, de az utolsó körben csak megszorongatni tudta, megelőzni nem a TCR bajnok Homolát, a Slovakia Ringen.

A vasárnapi fordított sorrendű rajtnál a nyolcadik helyről indult és olyat manőverezett a magyar pilóta, hogy az első kör haradánál a második helyen autózott. Ezután folyamatosan támadta, majd leelőzte a vezető Kajaia Hondáját, akit a helyi harcos Homola nem tudott a pályán legyőzni. Ám a rajtnál történ kiugrás miatt Kajaia tíz másodperces büntetést kapott, így a győztes Bucsi mellett Homola és Koutek állhatott dobogóra a Slovakiaringen.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is! 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....
2026.11.03
Kényelmesebb utazás, több hely a csomagoknak: novembertől új, kifejezetten a repülőtérre tartó....
2026.11.03
Pierre Leclercq-et nevezték ki az Opel és a Vauxhall tervezési igazgatójává (Head of Design)....
2026.11.03
Elismerően nyilatkoztak a Forma-1-es versenyzők a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadik Andrea Kimi....
2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....
2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....
2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....