Légiközlekedés

Ismét közvetlen járat köti össze Budapestet az amerikai kontinenssel

2015.06.19.

Leszállt Budapesten a kanadai Air Transat légitársaság első járata, a gép Torontóból indult és Montreal érintésével érkezett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Ezzel 2008 óta először ismét létrejött Budapest transzatlanti kapcsolata.

A járatot a szokásoknak megfelelően vízsugárral köszöntötték, a pilóták pedig egy magyar és egy kanadai zászlót lógattak ki a pilótafülke ablakából. A légitársaság a nyári szezonban hetente közlekedtet járatokat Toronto és Budapest között, amelyet 346 üléses Airbus A330-300-assal teljesítenek, az első érkező és induló járat teljes töltöttséggel közlekedett.

Az Air Transat szélestörzsű gépe a ferihegyi landolás után

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter a járatnyitás alkalmából azt mondta, Kanada harmadik legnagyobb légitársaságának járatnyitása gazdasági, turisztikai és nemzetpolitikai szempontból is fontos. Kifejtette, hogy a közép-európai térségben Magyarország a kanadai befektetők egyik kedvence, 2013-ban 500 millió dollár befektetés érkezett Kanadából és a járat megnyitásával dinamikus fejlődésre számítanak.

A turisztikai ágazatban 2014-ben 34 ezer kanadai érkezett Magyarországra, amely 9 százalékkal haladja meg az előző évi szintet. Szijjártó Péter elmondta még, hogy a legutóbbi népszámlálás szerint Kanadában 314 ezer magyar él, ezen belül 53 ezren Torontóban, az új járat jelentősen könnyíti és erősíti a kapcsolattartást az észak-amerikai magyarokkal. Lisa Helfand, Kanada budapesti nagykövete szintén az emberi kapcsolatok szorosabbá válását hangsúlyozta, ugyanakkor kitért az egyre komolyabb gazdasági kapcsolatok fontosságára is.

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy 2008 szeptemberében szűnt meg a légi összeköttetés Magyarország és Észak-Amerika között, ekkor szüntette meg a Malév először a torontói, majd később a New York-i járatát, évek óta dolgoztak azon, hogy erre az útvonalra légitársaságot találjanak. Elmondta továbbá, céljuk, hogy a következő nyári szezonra megduplázzák a frekvenciát, így heti két járat lehetne, mert szerinte az igény sokkal nagyobb a mostani kapacitásnál.  (MTI)

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....
2026.09.25
A Geely újabb hatékony tisztán elektromos hajtásláncot leplezett le, amely hamarosan a gyártó új....
2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....