baleset

Ítéletet hirdettek Hende Csaba balesete ügyében

2014.11.21.

Közúti baleset okozásának vétségében mondta ki bűnösnek a Balassagyarmati Járásbíróság csütörtökön Vincze Márton raliversenyzőt, aki 2013. szeptember 19-én ütközött össze a Hende Csaba honvédelmi minisztert szállító autóval a Nógrád megyei Nagylóc határában.

Vincze Mártont 200 ezer forint pénzbüntetésre és tíz hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte a bíróság. Az ítélet nem emelkedett jogerőre, mert a vádlott és védője, valamint az ügyész is három nap gondolkodási időt kért. A vádirat szerint a versenyre készülő férfi a Nagylóc és Zsunypuszta közötti szerpentinen 71-76 kilométer per órás sebességgel haladt autójával, amikor összeütközött az útkanyarulatba óránként 40-45 kilométeres sebességgel érkező miniszteri gépkocsival. A balesetben súlyosan sérült meg Hende Csaba (akinek nem volt bekötve biztonsági öve), a sofőrje, a versenyző és utasa, és könnyebben a miniszteri autó utasa. A ralis nem kért útlezárást, segítőinek volt a feladata, hogy CB-rádión figyelmeztessék, ha jármű közeledik, illetve figyelmeztessék a közlekedőket, hogy lassítsanak. A miniszter sofőrje észlelte a megkülönböztető mellényt viselő, integető segítőt, de kikerülte, mert nem tudta, miért van ott.

Fotó: Komka Péter/MTI

A tárgyaláson - amelyen csak a vádlott és ügyvédje jelent meg az érintettek közül - az ügyész, a védő és a bíró is hangsúlyozta, hogy Vincze Márton rendkívül sikeres és eredményes amatőr raliversenyző, pályafutása során mintegy 500 versenyt nyert, az átlagost meghaladó járművezetői képességekkel, készségekkel és rutinnal rendelkezik. Az ügyész szerint a ralis - akit ugyanakkor többször büntettek meg kisebb közúti szabálysértésekért - 2013. szeptember 19-én "rendkívüli felelőtlenségéről tett tanúbizonyságot, képességeivel és a KRESZ-szel tökéletesen ellentétes, segítők általi biztosításban könnyelműen bizakodva, alapvető közlekedési szabályokat szándékosan semmibe véve, a közutat versenypályaként használva" okozott balesetet.
A vádlott védője egy "lehetséges variációnak" nevezte a baleset ügyész általi leírását. Szerinte számos bizonytalanság van, mert ha a miniszteri autó fékezett, hol a féknyom, ha nem fékezett, akkor pedig az a kérdés, hogy miért nem; "ha Vincze Márton megszegte a közlekedési szabályt, azért felelnie kell, ha a másik sofőr is, akkor neki is, de ezt nem tudjuk, a vádiratban szó sem esik az ő esetleges szabálysértéséről".

Czudar Sándor védőügyvéd és Vincze Márton (háttal) raliversenyző - Fotó: Komka Péter/MTI

Vincze Márton fenntartotta, hogy nem a szemközti sávban haladt az ütközésnél. "A tanúk is megerősítették, CB-jelzést kaptunk arról, hogy egy gépjármű érkezik velem szemben. Nekem 25 éves pályafutásom alatt egyetlenegy balesetem nem volt" - fogalmazott. Szarka Attila bíró az ítélet indoklásában úgy pontosított, hogy Vincze Márton járműje fele részével tért át a szemközti sávba. Mint mondta, ezt igazolták a - szubjektív - tanúvallomások, és az objektív bizonyíték, az igazságügyi-műszaki szakértői vélemény is. Kiemelte, kisebb jelentősége van annak, hogy a versenyző a megengedettnél gyorsabban hajtott, a baleset elsődleges oka a záróvonal átlépése volt, a miniszter sofőrje pedig a KRESZ szabályait betartva közlekedett. A bíró azt is megfogalmazta, "megdöbbentő, hogy valaki veszi a bátorságot, hogy a közutat tesztpályának, ralipályának használja". A tíz hónap járművezetéstől eltiltással kapcsolatban közölte: a kiszabható időtartam egy hónaptól 10 évig terjed. Ha az ítélet jogerőre emelkedik, Vincze Mártonnak az eljárás 361 ezer 240 forintos költségét is meg kell fizetnie.

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új modellcsaládján belül. Önálló....
2024.05.06
Mintegy 10 perc alatt töltötték 10-ről 80 százalékra a Polestar 5 prototípusát az új szilícium....
2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....
2024.05.05
Ennél nagyobb átalakuláson autó nem is eshet át, mint a többszörös Le Mans-i győztes hibrid Porsche....
2024.05.05
A vitorlázó gép a Turócszentmártonhoz tartozó Tomčany melletti, az Aeroklub Martin polgári társulás....
2024.05.05
Ma már alap, hogy az autóra ötvenezres garanciát adnak. Az első autóknál nem volt természetes a....
2024.05.05
Az egykori Győri Keksz- és Ostyagyár vezetőjének tiszteletére emléktáblát avattak a Széchenyi....
2024.05.05
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Nem iszik, nem dohányzik, de... ..
2024.05.05
Idén a Beregi kör lett az Év kerékpárútja, a festői útvonalat és a bringatúrázás legfontosabb....