CO2

ITM: megtartotta alakuló ülését a CO2 Koalíció

2018.12.15.

A Palkovics László innovációs és technológiai miniszter által életre hívott új testület létrehozásának közvetlen kiváltó oka a gépkocsik károsanyag-kibocsátására vonatkozó tervezett európai szabályozás előkészületeinek előrehaladása volt. 

Az uniós Környezetvédelmi Tanács októberi ülésén javaslat született arról, hogy a járművek károsanyag-kibocsátását a 2021-es szinthez képest 2030-ig 35 százalékkal csökkentsék. A szakminiszter a magyar járműiparra gyakorolt hatások áttekintése, a megfelelő felkészülés érdekében kezdeményezte az ágazat szereplőinek együttműködését. 

Palkovics László az alakuló ülésen elmondta: a még formálódó uniós lépéseken túl Európa  vezető szerepének megőrzése az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésében, továbbá az energetikai rendszer átalakulása is igényli a közös gondolkodást. 

A miniszter kitért arra, hogy a tárca koordinációs szerepet vállal a Koalícióban, várja a meghívott szervezetek javaslatait a további egyeztetésekhez. A szakmai szövetségekkel megkezdett munkába a minisztérium a későbbiekben közvetlenül is be kívánja kapcsolni a hazai járműipar meghatározó vállalatait. 

A tárca közleményében hangsúlyozza: az egyre szigorodó környezet- és klímavédelmi előírások gyors és hatékony alkalmazkodást követelnek meg a közlekedési szektortól és a járműgyártóktól. A rugalmas átállás sikere alapvetően befolyásolja a magyar gazdasági, ipari és exportteljesítményben, a hazai foglalkoztatásban meghatározó szerepet betöltő autóipar kilátásait is. Az összefogás célja a várható hatások vizsgálata, a szükséges intézkedések összehangolt meghatározása. 

A CO2 Koalíció első találkozóján az ITM mellett az Autós Nagykoalíció, az E-Mobi Kft., a Jedlik Ányos Klaszter, a Magyar Autóklub, a Magyar Elektromobilitás Szövetség, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete, a Magyar Gépjárműipari Egyesület és a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége képviselői vettek részt.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
A Bpiautósok összegyűjtötte egy videóba az elmúlt hónap legmegdöbbentőbb, legveszélyesebb és....
2026.11.08
Vízen járó és egyhelyben forgó modelljeik után a BYD kirakat presztízs márkája újabb nagyszabású....
2026.11.08
Átrendeződik az európai autógyártás térképe.   ..
2026.11.08
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hidegek az éjszakák. ..
2026.11.08
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.08
Balesetet szenvedett balesetet a száguldó sofőr, a közterületi térfigyelő-kamerarendszer is....
2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....
2026.11.08
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.08
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....