Koncepcióautó

Itt a felújított, Honda HP-X koncepcióautója

2024.08.05.

Az autó az idei Concours d'Elegance-ra lett kipofozva, az olasz Pininfarina által.

Első ránézésre azt mondanánk erre a koncepcióautóra, hogy a jövő egyik nagy újítása lehet a Honda részéről, ennél nagyobbat viszont nem is tévedheténk, hisz ez a jármű 1984-ből származik. Ennek ellenére nem teljes az egyezés a 40 évvel ezelőtti autóval, a Pininfarina autódizájner cég módosításainak köszönhetően.

A legjelentősebb "ék-alakja" mellett, egy másik fontos külső jellemzője a vadászgépre hajazó egyrészes teteje, amely az ajtókat is helyettesíti és függőlegesen nyílik. De ez még mindig nem minden: a üvegtető még hátrafele is túlnyúlik a vezető felett, hogy egyfajta légfékként üzemeljen, még aerodinamikusabbá téve az autó alakját.

A többi elem vékony bemélyedéseket tartalmaz az autó oldalán, ami kifejezetten hajaz a Ferrari Testarossára, miközben az autó egész teste zömöknek tűnik, mint egy Vector W8-é. A tető középpontjától a fényszórókig szinte tökéletes a felső rész dőlésszöge, így a tervezésre egy rossz szavunk sem lehet.

A hurrikán dizájnú könnyűfém-tárcsákat sem illeti panasz, hisz ez már egy olyan dolog, amit csak elvétve látunk a modern sportautókban. És nem véletlenül írtam sportautót, hisz a HP-X egy 2 literes, 24 szelepes Honda versenymotorral van ellátva, amelynek köszönhetően egy igazi élmény lehet ezt az autót vezetni.

A belső tér szintén futurisztikusnak számított abban az időben, mivel olyan beépített rendszerekkel rendelkezik, mint a valós idejű telemetria és a GPS. Ezen felül még a beépített szonár segítségével a vezető jelzéseket is kapott a közelgő útviszonyokról, amit viszont nem igazán teszteltek még le, hogy mennyire jól is működhet valójában.

Bár a HP-X hivatalosan sosem lett piacra dobva, ennek az autónak tulajdonítják az utána megjelenő Honda modellek alapját - így az Aytron Sennával közösen kifejleszett NSX-et is.

A Pininfarina ráncfelvarrását követően a Concours d'Elegance "ék-alakú koncepcióautók és prototípusok" osztályába sorolják majd be a hónap végén megrendezésre kerülő 2024-es Monterey Autóhéten, ahol nagy valószínűséggel nagy feltűnést kelt majd az autó.

Forrás: 
https://www.topgear.com/car-news/concept/fully-restored-mid-engined-hp-x-concept-hondas-coolest-ever-car

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....