Szlovákia

Ittasan szenvedett balesetet a gyógyfürdő igazgatója, elveszítheti ezredesi végkielégítését

2025.10.27.

Körülbelül két héttel az eset után eljárást indítottak Martin Tarcal ezredes, a bardejovi Družba gyógyfürdő vezetője ellen. Tarcal az Eurobus társaság egyik menetrend szerinti autóbuszának ütközött neki, és a helyszínen pozitív alkoholtesztet produkált - írja a parameter.sk.

Andrea Dobiášová, a belső ellenőrzés szóvivője megerősítette, hogy a tisztet tudatmódosító szer hatása alatt történő veszélyeztetés miatt gyanúsították meg, és az ügyben folyamatban van a nyomozás – írja az Aktuality.

Már a baleset napján elindult a büntetőeljárás, mivel a hivatal a rendőrök és a belügyminisztérium alkalmazottai által elkövetett jogsértéseket vizsgálja.

A meggyanúsításnak komoly következménye lehet Tarcal számára, mivel a belügyminisztérium szabályzata szerint az ittas vezetés – még szolgálaton kívül is – azonnali elbocsátási eljárást von maga után. Ez egyben azt is jelenti, hogy Tarcal elveszítheti a végkielégítéshez való jogát, amely akár több tízezer euróra is rúghatna a szolgálati évek alapján.

A 20 éve igazgatói posztot betöltő Tarcal 2020 és 2023 között több mint 230 ezer eurót keresett – derül ki a nyilvános vagyonnyilatkozataiból.

A belügyminisztérium közölte, hogy az ellenőrzési hivatal már tájékoztatta őket az ügyről, és elindították Tarcal elbocsátásának folyamatát a rendőrség állományából.

„A felettese megkapta a szükséges információkat, és ezek alapján megkezdődött a szolgálati jogviszony megszüntetésére irányuló eljárás” – mondta Matej Neumann, a belügyminisztérium szóvivője.

Ha az eljárás valamilyen okból mégsem vezetne elbocsátáshoz, Tarcal akár 50 ezer euró végkielégítésre is jogosult lehetne.



 

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.11
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.06.11
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a taxis szervezetek egyaránt támogatják egy olyan....
2026.06.11
A közösségi média és az autóipar mezsgyéjén születik meg egy új automárka Kínában: még az idén....
2026.06.11
Egyelőre ismeretlen okból történt a tragédia, amelyben két gyermek és egy felnőtt meghalt.   ..
2026.06.11
A motorkerékpárok blokkolásgátlója (ABS) az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) szerint....
2026.06.11
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-....
2026.06.11
Rossi Attila Moor ezen a hétvégén az Estorilban megrendezésre kerülő JuniorGP Moto2 fordulóban áll....
2026.06.11
A részben vagy teljesen elektromos (öntöltő hibrid, plug-in hibrid és tisztán elektromos)....
2026.06.11
A NATO Kibervédelmi Kiválósági Központja Észtország fővárosában, Tallinnban tartotta meg „Katonai....
2026.06.11
A háromszoros túraautó világbajnok Michelisz Norbert a hétvégén megpróbálja csökkenteni lemaradását....