Le Mans 24 órás futam

Le Mans papíron elérhető lett az érdeklődő Forma-1-es bajnokoknak is

2026.09.17.

Szerdán kiderült, jövőre nem ütközik a Le Mans-i 24 órás és egy Forma–1-es futam időpontja, ezzel pedig megnyílt az út a legendás verseny iránt érdeklődő F1-es pilóták, például Max Verstappen, Lando Norris és Fernando Alonso előtt.

Szerda délelőtt a Forma–1 közzétette a 2027-es menetrendet, ami számos érdekes témát adott a sportsajtónak, kezdve a sprintfutamok számának növekedésével, illetve az esetleges változtatások lehetőségével a közel-keleti konfliktus miatt. A menetrendet látva érdemes még megjegyezni, hogy 2027-ben nem ütközik Forma–1-es futam a legendás Le Mans-i 24 órással.

Fernando Alonso a Le Mans-i dobogón. Fotó: XPB

A franciaországi verseny június 12-én startol majd és 13-án ér véget, vagyis egy, az F1-esek szempontjából üres hétvégén, közvetlenül a monacói forduló után és a visszatérő Portugál Nagydíj előtt.

Az pedig, hogy a Le Mans-i hétvége szabad maradt, máris ráirányította a figyelmet három világbajnokra, köszönhetően annak, hogy mindhárman jelezték, örömmel részt vennének a legrangosabb megbízhatósági viadalon. Erről az előző hetekben, hónapokban Lando Norris, Max Verstappen és Fernando Alonso beszélt.

Hármójuk közül egyelőre Alonso kivételt képez, ő ugyanis még nem döntötte el, folytatja-e F1-es pályafutását, az egyik opció pedig éppen a WEC lehet számára, abban az esetben, ha távozik. Vagyis ő lehet „hivatalból” is jelen lesz a 24 óráson, amit korábban két alkalommal is megnyert.

Verstappen és Norris viszont biztosan aktív F1-esként indul, ha összejön a futamrészvétel. Ezt egyébként legutóbb pont Alonso tette meg a 2018-as versenyen.

Lando Norris a McLaren WEC-csapatának hiperautójával Portimaóban. Fotó: McLaren

Ami az „előkészületeket” illet, Verstappen idén több GT-futamon is részt vett, majd jelezte, a jövőben is indulni akar sportautós viadalokon, az egyik fő cél pedig épp Le Mans. Norris nemrég a McLaren WEC-autóját tesztelte, a hírek szerint pedig csapata fontolgatja is, hogy őt indítja az egyik alakulatban, ezért is várták a menetrend véglegesítését.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
Ránézésre Formula ruhába öltöztetett pilótás drón.     ..
2026.11.08
Egyelőre nem világos, hogy a gyártás átkerül-e egy másik üzembe, vagy a Tesla teljesen kivezeti-e a....
2026.11.08
A Bpiautósok összegyűjtötte egy videóba az elmúlt hónap legmegdöbbentőbb, legveszélyesebb és....
2026.11.08
Vízen járó és egyhelyben forgó modelljeik után a BYD kirakat presztízs márkája újabb nagyszabású....
2026.11.08
Átrendeződik az európai autógyártás térképe.   ..
2026.11.08
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hidegek az éjszakák. ..
2026.11.08
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.08
Balesetet szenvedett balesetet a száguldó sofőr, a közterületi térfigyelő-kamerarendszer is....
2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....