Pekingi Autószalon

Ízelítőt adott a Volkswagen az új Touaregből

2016.04.20.

A Pekingi Autószalonon mutatkozik be a nagy SUV új nemzedéke, de egyelőre még csak tanulmányként.

Április 25-én mutatja be a Volkswagen a Pekingi Autószalon első sajtónapján az új tanulmányautóját, amely várhatóan a Touareg harmadik generációját vetíti előre. A kocsi folytatja a márkára jellemző szögletes formanyelvet, a fényszórókba és a hűtőrácsra is jutott LED-es nappali fény, sőt, még a lökhárító alsó sarkán is van egy nagy C-alakú világítás.

A belső térben ügyesen ötvözték a lounge hangulatot a legmodernebb technológiákkal, például a nagy érintőképernyővel és a gesztusvezérléssel irányítható menürendszerrel.

Egyelőre csak annyit árultak el a kocsi hajtásláncáról, hogy konnektoros hibrid, amelynek összteljesítménye 381 lóerő, össznyomatéka 700 Nm. A testes, és minden bizonnyal két tonna körüli tömegű kocsi 6 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/h-ra, a végsebessége pedig eléri a 224 km/h-t.

Tisztán elektromos módban 50 kilométert tud megtenni az autó, az európai norma szerint mért kombinált átlagfogyasztása mindössze 3 liter.

Még nem erősítette meg a Volkswagen, hogy az új tanulmányautó valóban a Touareg-utódról ad-e ízelítőt, csak annyit írt a szűkszavú sajtóanyag, hogy ez a kocsi egyike a világ legfejlettebb luxus szabadidő-autóinak. Nagyon valószínű, hogy tényleg a következő Touareget tisztelhetjük benne, mert a nagy SUV harmadik nemzedéke 2017-től lesz megvásárolható.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.19
 A Porsche ausztráliai jelenlétének 75. évfordulóját köszöntő ünnepségek részeként a Porsche Cars....
2026.03.19
Árokba borult egy kamion csütörtökön az M4-es autóút 181-es kilométerszelvényénél, Törökszentmiklós....
2026.03.19
A Forma–1 növekvő kínai népszerűségét látva a hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton és a jelenlegi....
2026.03.19
Alaposan átalakították az első generációs Toyota Celicát, hogy a SEMA tuningshow sztárja lehessen. ..
2026.03.19
– Elviszed az új Audi Q3-at nyitástól zárásig? – kérdezte tőlem minap a Porsche Szeged értékesítési....
2026.03.19
A Veszprém vármegyei rendőrök egy nagytestű elütött vadat próbáltak eltávolítani az úttestről,....
2026.03.19
A Mol és a Shell ideiglenesen korlátozták a tankolható üzemanyag mennyiségét a szlovéniai....
2026.03.19
A Nemzetközi Autóipari Munkacsoport (IATF) bejelentette, hogy a BYD hivatalosan is csatlakozott a....
2026.03.19
A Ford bemutatta az elektromos Capri SUV továbbfejlesztett változatát, amelyet egy sportautó....
2026.03.19
Annak az autóvezetőnek, aki belterületen ötven helyett 114 km/órával száguldott, 210.000 forintot....