Volvo

Ízelítőt adott a Volvo az új kis modelljeiből

2016.05.17.

Valószínűleg az új V40 és XC40 látható azokon a részletfotókon, amiket a svéd autógyártó feltöltött az internetre.

 
A Volvo egyelőre csak annyit kommunikált az autókkal kapcsolatban, hogy azok a legkisebb, 40-es széria modelljeit ábrázolják, de hogy melyikeket, arról hallgat még az autógyártó. Az biztos, hogy két, szériaközeli tanulmányautót ezen a héten bemutatnak, mindkettő az új, moduláris CMA platformra épül, amelyet a Volvo a tulajdonosával, a kínai Geely-vel fejlesztett ki a kisebb modelljei számára. A padlólemezt úgy tervezték meg, hogy a Geely drágább modelljei és az olcsóbb Volvók számára is megfeleljen. 
 
 
Szokatlan volt, hogy a Volvo egy közösségi médiás oldalt, a Snapchatet használta a képek közzétételére, de ez is azt bizonyítja, hogy a fiatal vásárlókat szeretnék megszólítani az új modellekkel, meg persze az is, hogy azt írták a képekhez, hogy „ez nem apukád Volvója”.
 
A képekből annyi kiderült, hogy a kocsik tökéletesen belesimulnak a Volvo mostani formatervezési irányzatába, ami a „Thor kalapácsa” LED-es nappali fénnyel ellátott fényszórókból és az L-alakú hátsó lámpából látszik.
 
 
A V40-est és az XC40-est három és négyhengeres turbómotorok fogják hajtani, de lesz konnektoros hibrid és talán tisztán elektromos változat is.
 
Először valószínűleg az XC40 szabadidő-autó érkezik meg a kereskedésekbe, várhatóan 2017 elején. azért kezdenek a terepes változattal, mert a kis SUV-ok piaca manapság meredeken emelkedik Európában. _Később érkezhet az Audi A3 vetélytársaként az ötajtós V40 és a négyajtós S40.
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.06
A Volkswagen és a Volvo egyszerre indít nagyszabású toborzást. A kínált fizetésekből jól látszik a....
2026.04.06
Az A3-as autópályán egy sebességkorlátozás már napok óta felháborodást kelt az autósok körében. A....
2026.04.05
Megérkezett a ragyogó tavaszi napsütés, ezzel pedig nagyobb figyelem jut az autónk megjelenésére,....
2026.04.05
60 évvel ezelőtt, 1966. március 10-én a 36. Genfi Autókiállítás mutatkozott be a Lamborghini Miura....
2026.04.05
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Húsvétkor pont egy nyulat? ..
2026.04.05
Jó okuk van rá, vagy ez csak egy összeesküvés-elmélet?   ..
2026.04.05
A BMW Group megújult müncheni gyára hatékonyabban, rugalmasabban és digitálisabban várja a Neue....
2026.04.05
Az ICDP szerint az autóvásárlás fontossága nem a költségben, hanem az érzelmekben rejlik — és ez....
2026.04.05
Ha egy ittas sofőr balesetet okoz, nem csupán a jogosítványát veszítheti el, hanem a biztosítási....
2026.04.05
A Jeep és a Mopar által jegyzett Jeep Performance Parts az Egyesült Államokban lévő Moabban....