F1

Japán Nagydíj - Antonelli rajtol az élről Szuzukában

2026.03.28.

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a Forma-1-es Japán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

Fotó: https://www.mercedesamgf1.com/drivers/driver/andrea-kimi-antonelli

A harmadik szabadedzésen is leggyorsabb, 19 éves pilótának az idén és pályafutása során is ez a második pole pozíciója. Antonelli mellől csapattársa, a brit George Russell startolhat majd, míg a harmadik rajtkockát Oscar Piastri, a konstruktőrök között világbajnoki címvédő McLaren ausztrál versenyzője szerezte meg.

Az egyéni vb-címvédő brit Lando Norris ötödik lett a másik McLarennel, a negyedik startpozícióba a monacói Charles Leclerc kormányozta be a Ferrarit. Az olasz istálló másik versenyzője, a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton a hatodik helyről indulhat.

A négyszeres vb-győztes holland Max Verstappen (Red Bull) már az időmérő második szakaszából sem tudott továbbjutni, és a 11. rajthelyről kezdi majd a viadalt.

Az 53 körös Japán Nagydíj vasárnap - magyar idő szerint - 8 órakor rajtol.

A teljes rajtsorrend:

1. sor:

Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes)

George Russell (brit, Mercedes)

2. sor:

Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)

Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

3. sor:

Lando Norris (brit, McLaren)

Lewis Hamilton (brit, Ferrari)

4. sor:

Pierre Gasly (francia, Alpine)

Isack Hadjar (francia, Red Bull)

5. sor:

Gabriel Bortoleto (brazil, Audi)

Arvid Lindblad (brit, Racing Bulls)

6. sor:

Max Verstappen (holland, Red Bull)

Esteban Ocon (francia, Haas)

7. sor:

Nico Hülkenberg (német, Audi)

Liam Lawson (új-zélandi, Racing Bulls)

8. sor:

Franco Colapinto (argentin, Alpine)

Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams)

9. sor:

Alexander Albon (thaiföldi, Williams)

Oliver Bearman (brit, Haas)

10. sor:

Sergio Pérez (mexikói, Cadillac)

Valtteri Bottas (finn, Cadillac)

11. sor:

Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)

Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....