beruházás

Jó fogás: több mint 400 millió forintból bővült a horgász szövetség gépjárműflottája

2017.05.04.

A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) gépjárműflottája 20 darab Toyota típusú platós terepjáróval bővült, továbbá motorcsónakokat, éjjellátó készülékeket, hőkamerákat szereztek be, a fejlesztés összköltsége több mint 400 millió forint volt - mondta a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetségének irodájánál a halőri szolgálat gépjárműveinek átadásán csütörtökön Budapesten.

Bitay Márton Örs hozzátette: hazai forrásból finanszírozták a beruházást, amely azt a célt szolgálja, hogy egyre inkább kontrollálni lehessen a magyarországi horgászvizeket és minél kevesebb esély legyen az orvhalászatra, orvhorgászatra.     A fejlesztés révén minden megyében és a fővárosban is üzemel majd egy-egy terepjáró, amelyeket a MOHOSZ kötelékében szolgáló halőrök használnak majd. Bitay Márton Örs kiemelte: a kormány 2014 óta több mint 1,3 milliárd forintot fordított a 400 ezer taggal rendelkező MOHOSZ és ezáltal az egész magyar horgásztársadalom támogatására, a magyar gazdaság teljesítménye pedig lehetővé teszi, hogy további forrásokat biztosítsanak majd ennek a területnek.      

 Az orvhalászatról elmondta, hogy bár az utóbbi években drasztikusan csökkent az engedély nélküli horgászok (rapsicok) száma, a problémára figyelni kell. A magyar állam 30-50 fővel üzemelteti az állami halőrszolgálatot, a MOHOSZ-nál pedig 400 halőr dolgozik, akiknek a számát a közeljövőben 800-ra akarják emelni.     Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország kormánya a magyar horgász társadalomra kiemelten fontos stratégiai, társadalmi partnerként tekint.     A miniszterelnöki megbízott a hal áfájának csökkentéséről elmondta: az intézkedéstől, amelynek értelmében 2018. január 1-től a jelenlegi 27 százalékról 5 százalékra csökken a hal áfája, azt várják, hogy néhány éven belül megduplázódik a halfogyasztás az országban.    

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....
2026.09.25
A Geely újabb hatékony tisztán elektromos hajtásláncot leplezett le, amely hamarosan a gyártó új....
2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....