baleset

Jogosítvány nélkül okozott halálos balesetet a cserbenhagyó autós

2025.11.20.

Jogerősen 4 év és 4 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a Debreceni Törvényszék szerdán azt a férfit, aki halálos balesetet okozott a 4-es főút hajdú-bihari szakaszán - tájékoztatta a bíróság szóvivője az MTI-t.

Dobó Dénes közölte, határozatával a törvényszék helybenhagyta a Püspökladányi Járásbíróság halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége, járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt kiszabott elsőfokú ítéletét, amelyben a vádlottat végleges hatállyal eltiltotta a közúti járművezetéstől.

Az ügy lényege szerint a vádlott érvényes gépjárművezetői engedély hiányában - mivel őt a Püspökladányi és a Hajdúszoboszlói Járásbíróság is jogerősen eltiltotta a közúti járművezetéstől - 2022 júniusában személygépkocsival közlekedett Püspökladány lakott területén kívül, a 4-es főúton, Debrecen felől Karcag irányába.

A vádlott a gépkocsiban egyedül tartózkodott, a járművel neki felróható okból áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol gépjárműve bal első része frontálisan ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő motorkerékpárral. Az ütközést követően a személygépkocsi kissé balra tartva tovább sodródott a bal oldali útpadka irányába, ahol jobb első részével nekiütközött a sértett motorját követő, mögötte szabályosan közlekedő másik motorkerékpár elejének - tájékoztatott a szóvivő.

A közlemény szerint az ütközések következtében a vádlott járműve megpördült, majd megállt, a motorkerékpárok az út melletti árokba hajtva felborultak. A balesetet követően a vádlott kiszállt a személygépkocsiból, és a helyszínről futva, ismeretlen helyre távozott anélkül, hogy segítséget nyújtott volna.

A baleset következtében az egyik motoros a helyszínen életét vesztette, míg a másik nyolc napon túl gyógyuló, súlyos, életveszélyes, maradandó fogyatékossággal járó sérüléseket szenvedett - írta a bírósági szóvivő.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....
2026.09.25
A Geely újabb hatékony tisztán elektromos hajtásláncot leplezett le, amely hamarosan a gyártó új....
2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....