autósport

Jól teljesítettek a MINIK az idei Dakaron

2018.01.25.

Január 20-án véget ért a 2018-as Dakar Rali, amely negyvenéves fennállása legnehezebb versenykörülményeit tartogatta az indulóknak: a rajthoz guruló 92 versenyautó közül mindössze 43 tudta leküzdeni a 14 etap összesen több mint 9 000 kilométeres versenytávját. Az argentin Córdoba városában a MINI hét csapatából négy érkezett be a célba, ráadásul mindegyik a legjobb húsz között.

„Rendkívül nehéz verseny volt az idei. A korai kiesések és kizárások együttesen megmutatták, hogy mennyire kemény tud lenni a Dakar, Sven Quandt és az X-raid istálló azonban ismét kimagasló eltökéltségről, fantasztikus csapategységről és a MINI rendületlen magabiztosságáról tett tanúbizonyságot. Mindenki, aki célba ért Córdobában, maximális tiszteletet és elismerést érdemel, Carlos Sainz-nak pedig külön gratulálok a győzelemhez.

Kuba Przygonski és Tom Colsoul idei legjobb MINI-eredménye és abszolút ötödik helyezése ugyancsak hatalmas gratulációt érdemel, büszkék vagyunk a páros kimagasló teljesítményére! Izgatottan várjuk a 2019-es Dakar Ralit, amelyen ismét versenybe szállunk” – nyilatkozta Sebastian Mackensen, a MINI márka elnöke.

„Nagyon vegyes Dakaron vagyunk túl. Sajnos idejekorán vétettünk néhány versenyzői hibát, amely értékes helyezésekbe került, technikai oldalról azonban végig minden a legnagyobb rendben volt” – mondta el Sven Quandt, a MINI elsőszámú motorsport-partnerének számító X-raid istálló igazgatója. „Az új MINI John Cooper Works Buggy lélegzetelállító teljesítményre képes és mindenféle meghibásodás nélkül abszolválta a versenyt.

Minden jel arra mutat, hogy képében megtaláltuk a MINI tökéletes fegyverét a jövőre nézve. A MINI John Cooper Works Rally szintén kiválóan teljesített, Joan „Nani” Roma felborulásáig fantasztikus pozícióban autóztunk vele. Biztonsági szempontból azt kell mondanom, hogy kiváló autókat építettünk: felborultunk és megakadtunk párszor, azonban egyik csapattagunk sem sérült meg. Kuba Przygonski az elejétől kezdve hihetetlen tempót autózott, az abszolút ötödik hely rendkívül jó eredmény. Végig az élbolyban maradt, ő és Tom Colsoul hiba nélkül vitték végig a pályát. Így kell ezt csinálni” – tette hozzá Sven Quandt.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.15
Halálra gázolt egy embert egy autós az Üllői úton, majd elhajtott, de a rendőrök három órán belül....
2026.01.15
Dadogós kezdésre számít Max Verstappen a 2026-os új szabályok szerint megépített F1-es autókkal. ..
2026.01.15
Ez is körrekord, csak más értelemben.   ..
2026.01.15
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 01. 15.....
2026.01.14
Az új hiperautó állítólag az eredeti, 001-es Veyron 16.4 mintáját követi majd. ..
2026.01.14
Az Audi több mint 1,6 millió járművet szállított ki ügyfeleinek világszerte tavaly, ami 2,9....
2026.01.14
Verge Motorcycles finn vállalat bemutatta a világ első szilárdtest-akkumulátoros motorkerékpárját. ..
2026.01.14
Az autósoknál a francia Mathieu Serradori volt a leggyorsabb a Dakar-rali szerdai, 10. szakaszán,....
2026.01.14
Pont egy éve, a brüsszeli szalonon mutatták be a nagyközönségnek a hatos Mazda elektromos utódját,....
2026.01.14
A légitársaság működésének 22 évvel ezelőtti kezdete, 2004 óta 500 millió utast szállított és....