horror

Jövőre durva bírságra számíthat, aki horrorkaravánnal közlekedik Magyarországon

2020.12.19.

Jelentős közigazgatási bírságot szabhatnak ki a jövőben az ellenőrző hatóságok a szabálytalan vontatást végző, túlsúlyos és túlméretes járműszerelvényekre akkor is, ha azok személyautókból vagy kistehergépkocsikból állnak - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.

Kiemelték, az ellenőrzés és bírságolás lehetőségének kiterjesztése (akár félmillió forintig) az M1 és N1 járműkategóriákra lehetővé teszi a horrorkaravánok visszatartását, a rendszám és forgalmi engedély elvételét. A kapcsolódó jogszabály-módosítás nyomán hatékonyabbá válik a járművek üzembentartóival, vezetőivel szembeni fellépés, ami elősegítheti a súlyos közlekedésbiztonsági kockázatot hordozó jelenség visszaszorítását.

Kifejtik, hogy az úgynevezett "horrorkaravánok" szinte kizárólag külföldi  - elsősorban bolgár és román - járművek által vontatott járműszerelvények. Vezetőik jellemzően Nyugat-Európában felvásárolt, gyakran üzemképtelen használt autókat juttatnak el a keleti célországokba úgy, hogy egyszerre több gépkocsit szállítanak egymás mögé kapcsolt pótkocsikon, rakományukat hevenyészetten rögzítve. A lelkiismeretlen ügyeskedők súlyosan veszélyeztetik a közlekedés biztonságát Magyarországon is.

A közlekedési hatóság az eddigiekben csak a 3,5 tonnánál nagyobb teherautók nem megfelelő műszaki állapotát, elégtelen rakományrögzítését ellenőrizhette, szankcionálhatta. A közúti közlekedési törvény vonatkozó rendelkezése a bírság vagy a pénzkövetelés biztosítás megfizetéséig teszi lehetővé a jármű visszatartását. A személyautókra és kisteherautókra is kiterjesztett szankcionálási lehetőség egyúttal tehát a járműszerelvények forgalomból való azonnali kitiltását is megalapozza. A továbbhaladás kötelező feltétele a bírság megfizetésén túl a közlekedésbiztonságot veszélyeztető állapot megszüntetése. A rendőrség mostanáig is felléphetett a szabálysértőkkel szemben, a szakhatóságok jogosítványainak bővítésével még eredményesebbé válhatnak a közúti ellenőrzések - tájékoztatott az ITM.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a közleményben elmondta, Magyarország központi földrajzi helyzetéből nemcsak gazdaságfejlesztési előnyök származnak, a jelentős tranzitforgalom okozta kockázatokat is kezelni kell. A horrorkaravánok szélsőséges példái a járművezetői felelőtlenségnek, el kell venni a próbálkozók kedvét a ránézésre is súlyosan balesetveszélyes szállítási barkácsmegoldásoktól. Az e célt szolgáló jogszabály-módosítás a kihirdetését követő 45. napon, január végén lép hatályba.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.28
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Mint a mesében. ..
2026.06.28
Miközben a világ az akkumulátorokért és a ritkaföldfémekért folyó versenyt figyeli, az autóiparban....
2026.06.28
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap....
2026.06.28
A szilárdtest-akkumulátorok tömeggyártása még évekig várat magára, és ipari léptékű elterjedésükre....
2026.06.28
Teljesen kiégett egy gépkocsi az M7-es autópálya 70-es kilométerénél, Szabadbattyán térségében, a....
2026.06.28
Több mint ötmillió szurkolót várnak a 2026-os labdarúgó-világbajnokság 104 mérkőzésére Kanadában,....
2026.06.28
A Mazda a Le Mans Classic 2026 keretében ismét pályára küldi a legendás Mazda 787B versenyautót,....
2026.06.28
A GRMN Corolla a GAZOO Racing eddigi legextrémebb GR Corolla-változata, amelyet kifejezetten a....
2026.06.28
A Kia Corp. eladásai több mint négy százalékkal nőttek a január-májusi időszakban, miközben a....
2026.06.28
Egy gyermek a kórházba szállítását követően belehalt sérüléseibe, így ötre emelkedett a....