biztosítás

Jövőre már nem fizethetnek magasabb kgfb-díjat a meglévő ügyfelek

2015.12.01.

Az Országgyűlés kedden a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvény módosításával arra kötelezte a biztosítókat, hogy meglévő ügyfeleiknek jövőre már nem kínálhatnak az új ügyfeleknek kínáltnál hátrányosabb díjtarifát.

A képviselők 136 igen szavazattal, 4 nem ellenében és 34 tartózkodás mellett fogadták el a Fidesz változtatási javaslatát, amely a kihirdetést követő kilencvenedik napon lép hatályba.

Forrás: opelszerviz.co.hu

A Ház döntése alapján a biztosítók ekkortól már csak korábbi ügyfeleik hűségét tudják elismerni díjtarifájukban.

Kormánypárti politikusok ezt azért tartották szükségesnek szabályozni, mert egyes biztosítók az elmúlt években csak az új ügyfeleknek tettek kedvezőbb ajánlatot a következő biztosítási időszakra, míg a régi ügyfeleik szerződése az újakhoz képest rosszabb feltételekkel módosult.

A parlament arra is kötelezte a biztosítókat, hogy honlapjukon és az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeikben folyamatosan tüntessék fel ezt a változást.

A pénzintézeteknek emellett figyelemfelhívásra alkalmas módon értesíteniük kell ügyfeleiket az évforduló előtt arról, hogy a díjtarifa a már meglévő ügyfeleknek nem lehet hátrányosabb, továbbá arról is, miként módosul a szerződés a régi ügyfél javára az új szabályozás eredményeként. (MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....