Kína

Kínai autók Magyarországon

2013.10.19.

Az egyik ígéret bejött, a mások nem: a Bulgáriában gyártott kínai autó nyolcezer eurónál olcsóbb lett, viszont az idei évre tervezett európai invázió elmaradt, és legkorábban 2014-ben indulhat az export, ráadásul már nem is kisautóval.

Szerző: Boros Jenő - Népszabadság

Igaz, az eredeti dátummal sem lett volna első a Great Wall, hiszen voltak korábban is próbálkozások. Németországban nyolc éve jelent meg a China Brillance, mely csúfosan megbukott a törésteszten, ami nemcsak az autót, de a márka importőrét és a kínai autók hírét is tönkre tette.

Az angliai Southampton kikötőjében már partra szállt a kínai BYD első szállítmánya Forrás: newspress

Azóta sokat javult a kínai autók biztonsága, egyre több kapott öt csillagos minősítést, de a jó törésteszt eredmények és a gyártók túlméretezett kapacitásai ellenére sem számíthatunk a következő években dömpingárú kínai autóáradatra. Az évi félmilliós kínai exportautó jelentős része napjainkban az orosz piacra kerül, ahol az AEB adatai szerint 2013. nyolc hónapjában  eladott ötvenezer kínai autóból 17,3 ezerrel a Geely vezet, majd a Lifan, a Great Wall, a FAW és a BYD következik. A dél-koreai autókat is forgalmazó AutoBink már öt éve megállapodott a kínai BYD modelljeinek európai forgalmazásáról, Henny van Dijk, az AutoBinck Holding N.V. Elnök-vezérigazgatója 2008-ban jelentette be, hogy cégcsoportjuk lett a BYD autóinak importőre Hollandiában, Csehországban, Szlovákiában, Szlovéniában és Magyarországon. Az ukrán Bogdan Motors is forgalmazza a BYD és a Geely modelljeit, ősszel közel száz bulgáriai gyártású Great Wall került az olasz piacra.

Lada Níva mellett várta a vevőket a magyar piac első kínai autója, a Shuanghuan CEO a kecskeméti Tata Indicar telepén, 2010-ben. A szerző felvétele

Az első kínai márkájú és gyártású autószállítmány 2010-ben jelent meg Magyarországon: a Shuanghuan CEO modell forgalmazását a kecskeméti székhelyű Bács-Indicar kezdte meg. A tizenkét autóból álló szállítmány nem közvetlenül Kínából, hanem az olasz Martin Motorstól érkezett. A hazai típusbizonyítvány - hivatalosan általános forgalomba helyezési engedély - kiadásánál leginkább környezetvédelmi szempontok voltak mérvadóak, a design nem, pedig a CEO igencsak az X5-ös BMW-t idézte, igaz annál jóval olcsóbban. A 2,4 benzinmotoros, 135 lóerős teljesítményű Mitsubishi benzinmotoros CEO Shuanghuan sportterepjáró 8,6 millió forintba került, a gázüzemelésre is alkalmas változatért háromszázezer forinttal többet kellett fizetni. A formai plágium miatt az autót nem engedték bemutatni a bolognai szalonon, ezért parkolóban várta az érdeklődőket, amíg a BMW által indított per hatására megtiltották a modell németországi, majd EU-beli forgalmazását.

A bulgáriai Great Wall gyárban a C20-as minik helyett októbertől C30-asok szedánok készülnek Forrás: Gyártó

Ahogy több más európai piacon, úgy Magyarországon is tervezi modelljeinek bevezetését, tudtuk meg a Bulgáriában működő Great Wall illetékeseitől. A Lovecsben második éve működő Litex cég a kínaiak első gyártóbázisa Európában, melyet hídfőállásként használnak a tervezett terjeszkedéshez Megkeresésünkre a cég magyarországi képviselője Lenkey Balázs a GW Hungary ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, hogy a kínai gyárban és bolgár partnernél tett tett látogatásaik során, valamint az anyacég menedzsmentjével folytatott napi kapcsolatban azt tapasztalják, hogy a márka jól átgondolt stratégiával igyekszik majd az európai fogyasztók bizalmát elnyerni, hűen ragaszkodnak ahhoz, hogy a „lépésről-lépésre” filozófia jegyében nem hagynak ki lépcsőfokokat.

Az importőrség elkezdése és egy új márka bevezetése többszázmilió forintos tételt jelent, ami évi többszáz, de inkább ezer feletti darabszámot feltételez. 

Hamarosan jönnek a Dongfeng DFSK változatok. Forrás: Gyártó

A magyarországi piaci helyzet nem éppen ideális az indulásra, erről kérdeztük a kínai autók importálását egyszer már megpróbáló és kereskedelmi tapasztalattal, valamint szervízháttérrel is rendelkező Vadas Tamást, aki nem erősítette meg, de nem is cáfolta információinkat, mely szerint a Chery után más kínai márkákkal is tárgyal. Az egykor Hyundai importőrként működő Cél Motors korábbi vezetője szerint 2014. előtt nincs esély kínai autó magyar piacra történő bevezetésére, azt viszont elmondta, hogy jövőre beindul a kínai Dongfeng cég DFSK márkájú kisteherautóinak magyarországi forgalmazása. A Suzuki Carry és Daihatsu Hijet kategóriás autó szimpla-, és dupla kabinos nyitott, illetve dobozos teherváltozatban, valamint hétszemélyes karosszériával kapható a jövő év elején. Mindegyik rendelhető majd gázos üzemmódú kivitelben is. A DFSK már két éve kapható Svájcban, Németországban és az Egyesült Királyságban, idén pedig a horvát piacon is megjelent.      

Bulgáriai forrásainktól megtudtunk, hogy Lovecsben (Bahovica) már nem készülnek kisautók, mert gyártásuk veszteséges volt. A helyi piacon forgalmazott C10-est és C20-ast (előbbi a Toyota Yarist, utóbbi az SX4-es Suzukit idézi) októberben a Toyota Corolla klón C30-asra cserélik a gyártósoron, és ezzel a modellel indul majd a Great Wall az európai piacon. Az 1,5 literes benzines kocsi ára négymillió forint alatt lehet, a dízel Steed pick-up pedig ennél 20 százalékkal lesz drágább.

Miközben több kínai márka intenzívebb exportra készül, az angliai Southampton kikötőjében már partra szállt a kínai BYD első szállítmánya, mely ötven villanyautóból állt, de máris ennél többre van megrendelés, mert jelentős az érdeklődés céges flották és taxisok részéről.

 

 

 

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....
2024.05.06
Az ADAC statisztikája szerint az indítóakkumulátorral kapcsolatos problémák (43,2%-os arány) ismét....
2024.05.06
Tovább fokozza régiós terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután nemzetközi üzletfejlesztésért....
2024.05.06
Összesen 14 külföldi állam magyarországi külképviseletének 26 vezető tisztségviselőjét, köztük négy....
2024.05.06
„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új modellcsaládján belül. Önálló....
2024.05.06
Mintegy 10 perc alatt töltötték 10-ről 80 százalékra a Polestar 5 prototípusát az új szilícium....
2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....
2024.05.05
Ennél nagyobb átalakuláson autó nem is eshet át, mint a többszörös Le Mans-i győztes hibrid Porsche....
2024.05.05
A vitorlázó gép a Turócszentmártonhoz tartozó Tomčany melletti, az Aeroklub Martin polgári társulás....