vádemelés

Kábítószert akartak szerezni, végül halálra gázolták a dílert

2024.08.26.

A Győri Járási Ügyészség négy személy ellen emelt vádat, akik fizetés nélkül akarták megszerezni a kábítószert a dílertől, végül menekülés közben halálra gázolták - írja honlapján a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.

 

A vádirati tényállás szerint a négytagú társaság - három férfi és egy nő - elhatározták, hogy vásárlást színlelve szereznek kábítószert, de fizetés nélkül távoznak a helyszínről. A társaság legfiatalabb tagja, egy 17 éves fiú az interneten felvette a kapcsolatot a 20 éves sértettel, akitől 160.000 forintért 50 db extasy tablettát rendelt 2023 novemberében.

Az átvétel helyére, Mosonmagyaróvárra a vádlottak autóval mentek, amit a 25 éves nő vezetett. A helyszínre a sértett egy barátjával érkezett. A díler az utas oldalon a lehúzott ablakon keresztül átadta a tablettákat, majd az anyósülésen ülő 21 éves terhelt utasításra a vezető oldal felé indult, hogy átvegye a pénzt. Ekkor a járművet vezető nő - társa felszólítására - elindult a járművel. A sértett meg akarta akadályozni, hogy a terheltek a kábítószerrel fizetés nélkül elhajtsanak, ezért a vezető oldal mellett a járműbe kapaszkodott. Ekkor vezető, azért hogy ráijesszen a sértettre és elérje, hogy a helyszínt elhagyhassák gyorsított, míg végül 15-20 km/h sebeséggel a továbbra is a járműbe kapaszkodó sértettet elsodorta. A sértett a betonra esett, az elkövetők pedig megállás nélkül elhajtottak a helyszínről. A megszerzett kábítószert az elkövetők a hazaúton szétosztották egymás között.

A 20 éves sértett az úttestre eséstől olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy pár nappal később a kórházban elhunyt.

Az ügyészség a jármű vezetőjét halált okozó közúti veszélyeztetetéssel, minősített segítségnyújtás elmulasztásával, minősített zsarolással és kábítószer birtoklás bűntettével vádolja. Három társa ellen minősített zsarolás, kábítószer birtoklás és segítségnyújtás elmulasztása a vád. A sértett társa ellen bűnsegédként elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt emelt vádat az ügyészség. A legsúlyosabb bűncselekményt elkövető, a sértett halálát okozó járművezetővel szemben- a halmazati szabályokra figyelemmel - akár 15 év szabadságvesztés büntetés is kiszabható.

Az érdemi döntést várhatóan a Mosonmagyaróvári Járásbíróság fogja meghozni.



 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.09
Csütörtökön fontos megbeszélést tartanak a Forma–1 résztvevői, hogy megvitassák, hogyan javíthatnák....
2026.04.08
Vitatott és drága műfaj az elektrifikáció, de hosszabb távon nyereséggel kecsegtet.   ..
2026.04.08
Az AutoWallis igazgatósága azt javasolja a részvényeseknek, hogy a vállalat növekedési....
2026.04.08
Az Automobili Lamborghini egy ironikus és szórakoztató április elsejei tréfát indított el, amely....
2026.04.08
Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar....
2026.04.08
Önjáró töltőrobottal forradalmasítják az elektromos autók otthoni töltését Kínában.  ..
2026.04.08
Újraindult a menetrend szerinti forgalom a Pécs-Pogányi Repülőtérről azzal, hogy megérkezett a....
2026.04.08
Három fiatal férfi halálát okozta az a sofőr, aki az ünnepi hétvégén ittasan ült volán mögé - egy....
2026.04.08
A Honda Motor Europe minap jelentette be az új, Szerviz Által Aktivált Jótállás programjának (SAWA....
2026.04.08
A korai autók karbantartása napi, heti rituáléval járt. Mérföldkőnek tekinthetjük Oscar Zerk....