járműtörténelem

Kanadának is volt ám DeLoreanje

2021.12.26.

Méghozzá korábban született meg, mint a filmsztárrá lett sportkupé, de megbízhatóságuk hasonlóan gyatra volt.

Éppen eladó egy enyhén módosított, ám ezzel csak feljavított állapotú Bricklin SV-1 a Bring-a-Trailer oldalán, és úgy gondoltam, hogy ez remek alkalom, hogy megemlékezzük a különc amerikai sportkupéról. Ugyanis kevesen ismerik, mégis rendkívül izgalmas sztori rejtőzik mögötte, ami jól reprezentálja, hogy mennyire más volt az autóipar a 70-es években. Egészen pontosan 1972-t írunk, amikor megannyi prototípus után, amik közül az egyiket maga Bruce Meyers, a legendás Baja Buggy alkotója tervezett, végre megépült az első Bricklin SV-1.

Akkoriban kevésbé volt fontos szempont a biztonság, éppen ezért is furcsa, hogy pont egy sportkupé volt úttörő ebben a 70-es évek Amerikájában. Nevét ugyanis a Safety Vehicle 1 szavak rövidítéséből kapta, ezzel is utalva különlegesen biztonsági kasznijára. Nem elég, hogy energia elnyelő lökhárítókat kapott előre – ezért is olyan furcsa az orr kialakítása –, de Malcolm Bricklin szülöttje elsők között kapott szénszálas bódét, ami egy fém cockpitot takar. Hogy mennyire megelőzte korát, az jól mutatja, hogy ma már a legtöbb versenyszériában ezt a módszert alkalmazzák, ugyanakkor a közutakon csak a hiperautók szegmensében érdemes ilyet keresni.

Egyébként az alapító, Malcolm Bricklin sem volt unalmas személy. Ő alapította a Subaru of America leányvállalatot, és később ő kezdte el a Yugo termékeket forgalmazni Amerikában. Különleges sportkupéját gyakran nevezik Kanada DeLorean-jének, holott az SV-1 jóval megelőzte a DMC-12-t. Ugyanakkor ahogy a DeLorean sztorijából, Bricklin sztorijából sem maradtak ki a bakik. Például hiába szántak rá menő sirályszárnyas ajtókat, ha egyszerre nyitották ki vagy csukták be őket, akkor kiégett az elektromos motor, ami a hidraulikus pumpákat vezérelte.

Persze manuálisan is ki lehetett nyitni az ajtókat vész esetén, noha a korabeli tesztekben nem annyira dícsérik a 41 kilós ajtók emelgetését. Sőt, a Car & Driver 1975-ös tesztjéből az is kiderül, hogy még a 100 km/h-t is csak nehézkesen érte el a kanadai sportkupé, annak ellenére, hogy egy igazán öblös, 5,9 literes V8 dolgozott az orrában, 220 lóerővel. Még az alap Corvette C3 is legyorsulta az összevetés során. Ráadásul fura ülés kialakítása miatt nem igazán maradt fejtér, az üléspozíció szörnyű volt, és az irányítása is olyan volt, mint egy családi szedáné. Nem véletlen, hogy egy éves gyártása során mindössze 3000 darab talált gazdára, mielőtt teljesen leállították a projektet.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.28
Csütörtökön rendkívüli eset történt a tátrai villamosvasúton, amelynek következtében kb. másfél....
2025.12.28
Kóspál Ágnes, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós....
2025.12.28
Az autókban számos olyan apró funkció rejlik, amelyek a kényelmet és a biztonságot szolgálják,....
2025.12.28
A CUPRA újra a határokat feszegeti a nagy teljesítményű design világában: visszatér a legendás,....
2025.12.28
Elkezdődött a visszaszámlálás, hamarosan az utakon a Volkswagen ID. Polo! - írja Facebook-oldalán a....
2025.12.28
Szombat este Leondingban (Linz-járás) a B1-es autóúton egy gyorshajtót kaptak el, aki majdnem 100....
2025.12.27
Igaz, hogy eddig még csak a naptár mutatta, hogy milyen évszakban járunk, de nem kell sok, hogy....
2025.12.27
Folyamatosan korszerűsödik a járműállomány - mondta Fülöp Attila, a Belügyminisztérium....
2025.12.27
A Hyundai elektromos egyterű óriás bemutatására készül a Staria modellcsaládból. A nyugati....
2025.12.27
A Budapesti Közlekedési Központ és az Irányító Hatóság aláírta azt a támogatási szerződést, amely....