Guiness-rekord

Karvai Sanyi újabb Guiness-rekordja

2015.07.22.

A járművek megszállottjaként élő, születésétől fogva vak rekorder a motorozás és a jet skizés után egy távolsági busz volánja mögé ülve tett olyat, amit korábban senki: a Hungaroring vezetéstechnikai központjának pályáján több mint kilenc percen át mozgásban volt egy 20 tonnás járművel, és még a műgyantás felületen történő megcsúszást is kipróbálta. Ezt megelőzően pedig bejelentette, hogy augusztusban egy Balaton-felvidéki quadtúra teljesítése lesz a következő rekordkísérlete.

Kép és szöveg: Horváth Miklós

Túlzás nélkül állítható, hogy azok számára akik e sorokat olvassák - és a földön élő emberek többsége számára is - elképzelhetetlen kategóriába tartozik a szemünk világa nélküli élet. Ennek tükrében viszont csakis szuperlatívuszokkal illethetjük Karvai Sándor tetteit, melyek során kétkeréken, vízen és ezúttal egy Volánbusz sofőrjeként teljesített olyasmit a 39 éves benzingőzzel megfertőzött sportember, ami nemcsak a maga nemében, hanem abszolút értelemben is emberfeletti. És hogy mik ezek konkértan? Kezdésnek (2011. augusztusában) a Hungaroring célegyenesének 220 méteres szakaszát abszolválta Sanyi motorral, melynek során 48,3 km/h-ás sebességet ért el, majd egy évvel később magyar-rekordot állított fel azzal, hogy az említett aszfaltcsík közel felét, azaz 1700 métert tette meg ugyancsak kétkeréken. Még abban az évben (2012. november 10-én) Sanyi egy teljes kört (4400 méter) ment a száguldó cirkusznak otthont adó pályán, Borsi Gergő rádiós navigálásával és ezzel megszületett a vakon motorozás világ-rekordja.

Sanyi és Gergő múltat idéző beszédének a kulcsszava a bizalom volt. A képen Borsi Gergő - ötszörös magyar bajnok autóversenyző és autós műsorvezető, Karvai Sándor, Sebestyén István - a magyarországi rekordok regisztrátora, valamint Bóday Pál - a Jet Power Hungary Kft. kommunikációs igazgatója látható. Még több kép a galériában

És mintha ez nem lett volna elég az akár extrém sportolónak is nevezhető rekordernek, ugyanis két évvel később (2014. szeptember 18-án) a dunaharaszti tavon ismét egy magyar-rekord felállítására vállalkozott: Sanyi 1600 métert tett meg jet skivel, úgy hogy saját víziszonyának leküzdése mellett a tájékozódási nehézségeket is sikerült áthidalnia mentora, Borsi Gergő segítségével. A fentieken túl aztán még szerepel biciklizés, gokartozás, rali autó navigálás és tank vezetés is a portfólióban, tehát semmi meglepő nincs abban, hogy most a buszvezetés következett. Sebestyén István a Guinness-rekordok hazai regisztrátora az alábbi teljesítményt rögzítette: Karvai Sándor 14 percet töltött a busz volánja mögött, mint gépkocsivezető. Ezidő alatt ténylegesen 9 perc 20 másodpercig volt mozgásban a Scania, továbbá a gyakorlatok során megtett távolság összesen 1,5 km volt.

Az eddigi legnagyobb méretű és teljesítményű jármű, amit Sanyi valaha megmozdított sajátkezűleg, a képen látható Scania Touring. 13 ezer köbcentis, 450 lóerős és 12 méter hosszú

Sanyi elmondta, hogy azon túl, hogy egy újabb rekordot állított fel, egy régi vágya is teljesült, hiszen magánemberként napi szinten utazik Hont és Budapest között az általa is vezetett buszokkal: „Közel két évtizede vagyok állandó utasa a Volánbusz Zrt.-nek és túlzás nélkül mondhatom, hogy sohasem csalódtam a járataikban. A személyzet nap mint nap figyelmesen, emberségesen bánik velem, amit jól mutat az is, hogy több buszvezetővel is baráti kapcsolatom lett az évek során. Amikor felmerült az ötlete ennek a rekordkísérletnek, egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy a társaság valamelyik autóbuszát szeretném vezetni. Boldog vagyok, hogy viszonozták a részemről régóta töretlenek bizonyuló bizalmat és ennek köszönhetően megvalósulhatott egy régi vágyam. Vannak, akiknek az álmai a nemzetközi járatok révén válnak valóra, nekem pedig ez itt és most adatott meg” – fogalmazott Karvai Sándor.

Ilyen a rákenroll - ezt kár lett volna kihagyni!

Az eseményen tehát egy Guinness-rekord szemtanúi lehettünk, ami egyúttal egy régóta dédelgetett álom megvalósulását is jelentette Sanyi számára. A folytatásban a fentiekben említett quadtúra beharangozója mellett egy kis ízelítőt is kaptunk Sanyi következő rekordkísérletéből. A felkészülés részleteiről Bóday Pál a Jet Power Hungary Kft. kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a túrához szükséges masina, azaz a BRP Can-Am Outlander 450 L, biztosítása mellett az importőr cég műszaki szakértője által is segítséget kap Sanyi a sikeres végrehajtáshoz. Ebben a projektben Sanyi felkészítője a Jet Power Hungary Kft. versenyzője és a négykerekű munkagépek, valamint hobbijárművek legelismertebb szakija - Szépvölgyi Ádám – fogja támogatni szakértelmével a sportembert. „Sanyival együttműködni korábban is vívódás volt, és minden bizonnyal az idei felkészülés is vívódásokkal fog együtt járni. Ennek oka abban rejlik, hogy Sanyit egyenrangúként szeretjük és egyenrangúként meg is kritizáljuk, ha kell. Hiszen ahogy Sanyi sem tudja elfogadni, hogy vak, úgy mi sem”- fogalmazott Bóday Pál. Számunkra teljes értékű ember, akinek tudomásul vesszük a korlátait, de ugyanakkor biztatjuk, bátorítjuk. A quad sokkal veszélyesebb, mint a jet ski – folytatta a cég szóvívője – ezért nagyon fontos a koncentráció, ugyanis a quad a motorok és az autók minden rossz tualjdonságát magában hordozza, ezért talán ez lesz az eddigi legnehezebb kihívása Sanyinak” – zárta gondolatait Bóday.

Szerkesztőségünk nevében gratulálunk Karvai Sándornak az eddigi eredményeihez és élményekben gazdag felkészülést és sikeres végrehajtást kívánunk a következő kihívás teljesítéséhez!

Augusztusban a BRP Can-Am Outlander 450 L lesz Sanyi társa egy újabb rekord felállításában

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2020.07.12
A Déli pályaudvaron lecserélik a pénztárcsarnok vágányok felőli oldalán lévő megrepedezett....
2020.07.12
Egy elromlott sebességmérő kamera miatt végtelen kálváriát kellett járnia egy Ford Focus....
2020.07.12
A tűzoltók az egyik járműből két embert feszítővágó segítségével szabadítottak ki. ..
2020.07.11
Fennállása eddigi legeredményesebb júniusi értékesítési eredményét könyvelhette el idén a BMW....
2020.07.11
A gyorsaság nem boszorkányság, szól a mondás – de nagyon drága. Érdekes eltűnődni rajta, hogy....
2020.07.11
A GTI GTC nevű túraautó az Africa’s Global Touring Car bajnokságban vesz majd részt. ..
2020.07.11
Ivailo Cvetkov Bulgáriából küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2020.07.11
A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es....
2020.07.11
Iveco gyártmányú gázüzemű autóbuszt tesztel a Volánbusz Zalaegerszegen a Danube Truck Magyarország....
2020.07.11
A győri rendőrök elfogtak egy fiatal járművezetőt, aki az egyik belvárosi körforgalomban....