Közelkedés

Katasztrófavédelem: folyamatosan érkeznek a riasztások

2016.01.07.

Szerda délután óta több mint 140 helyszínre riasztották a tűzoltókat a téli időjárással összefüggésben. Még csütörtök reggel is folyamatosan érkeztek a riasztások a katasztrófavédelem ügyeletére, jelenleg is egyszerre több tucat helyszínen dolgoznak a tűzoltók az országban - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-nek.

 Hajdu Márton kifejtette: jellemzően a déli országban okozott gondot az ónos eső, a havas eső, illetve a télies időjárás. Jellemzően közúti balesetekhez riasztották a tűzoltókat: árokba csúszott teher- és személygépjárművekhez, koccanásos balesetekhez, elakadt járművek mentéséhez kértek segítséget. Az ónos eső által leginkább érintett területeken a 7,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművek forgalmát is korlátozták.

Baranya és Somogy megyében öt helyszínen fák dőltek a vasúti sínekre, ezek eltávolításáig az érintett szakaszokon nem közlekednek a vonatok. 
Emellett az ország több megyéjében az elektromos hálózat is megrongálódott, ennek következtében - jellemzően a déli megyékben, valamint Pest és Komárom-Esztergom megyében - egyes településeken, településrészeken volt, illetve van áramkimaradás.
Az OKF szóvivője elmondta: a társszervek (a rendőrség, a közútkezelő, az áramszolgáltatók) munkatársaival folyamatosan dolgoznak azon, hogy mielőbb elhárítsák a károkat.
Hajdu Márton ismét felhívta a figyelmet, hogy mindenki csak a téli időjárási körülményeknek megfelelő járművel induljon útnak, és indulás előtt tájékozódjon az időjárási helyzetről és az utak állapotáról.

 

(MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.11
Idén 210 helyszínen összesen 570 kilométernyi országos fő- és mellékút újul meg csaknem 149....
2026.08.11
Elsőre egy kicsit elegánsabb dizájnt és összeszedettebb anyaghasználatot vártam el egy felső-....
2026.08.11
Második alkalommal nyerte el Magyarország 500 vezető márkája egyikeként a Business Superbrands....
2026.08.11
Harminc éve indította el a hibridforradalmat a Toyota, és esze ágában sincs átengedni a vezetést a....
2026.08.11
Bradley Smith emlékezetes hazai győzelmet aratott, míg Archie McDonald megszerezte a pole pozíciót....
2026.08.11
Európa-szerte egyre nagyobb aggodalmat kelt az autósok körében terjedő új trükk: speciálisan....
2026.08.11
A személyautókhoz képest a túlterhelt tehergépjárművek sokkal nagyobb mértékben koptatják az....
2026.08.11
A Honda tovább erősíti a CR-V, ZR-V és HR-V modellek vonzerejét egy sor átgondolt fejlesztéssel,....
2026.08.11
A BYD környezetvédelmi együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetemmel. A lépés....
2026.08.11
Az Audi Q3 gazdagabb alapfelszereltséggel, új digitális funkciókkal és megújult csomagstruktúrával....