Eger-rallye

Kazár Miklós: Sok minden változhat, de a céljaink maradnak

2016.03.30.

Hat év után nyugdíjba küldte hű társát a négyszeres abszolút bajnok rallye-versenyző, aki a hétvégi Eger Rallye-n győzelemmel kezdené a bajnoki címért folyó hadjáratát.

Befejeződött a felkészülési időszak a magyar rallyesport világában, Kazár Miklós szeme előtt már a hétvégi Eger Rallye lebeg. A korábbi négyszeres abszolút bajnok számára számos újdonságot hozott eddig is a szezon, ám az állandó vele kapcsolatban, hogy továbbra is minden versenyen nyerni szeretne. Navigátorával, Ferencz Ramónnal egyértelműen a bajnoki cím visszaszerzését tűzték ki célul, aminek valóra váltásához kizárólag a győzelemért mennek Egerbe is.


Meglehetősen változatos évet hagyott maga mögött Kazár Miklós, amikor 2015. december 29-én megnyerte a Szilveszter Rallye-t. A zsinórban megszerzett három abszolút bajnoki címet követően tavaly egy súlyos sérüléssel a háta mögött a második helyen végzett a Magyar Rallye Bajnokság összetett pontversenyében, és az év közben a futamgyőzelemtől a dühítő technikai hibákig szinte minden megtörtént vele. Idén mindenesetre úgy döntött, visszaszerzi a bajnoki címet, és emiatt számos változás mellett döntött: csapatot és autót is cserél a 2016-os szezonra.

– Érzelmileg nagyon nehéz döntéseket kellett meghoznom, hiszen mind az autóhoz, mind a csapathoz számtalan szép, eredményes és kellemes emlék fűz. A Mitsubishi hat év, egy bajnoki arany és ezüst, számtalan futamgyőzelem után nyugdíjba ment, éppen ezért örülök annak, hogy az utolsó közös versenyünkön, a Szilveszter Rallye-n nyerni tudtunk. Egyedül Ferencz Ramón jelenti mellettem az állandóságot, hiszen idén is ő lesz a navigátorom – árulta el Kazár Miklós.


A négyszeres abszolút bajnok a Pro Racers színeiben versenyez tovább egy új Ford Fiesta R5-sel. Az idei első bajnoki futamig, az Eger Rallye-ig nem áll rajthoz sehol, hanem Ferencz Ramónnal együtt tesztekkel készül a 2016-os versenyekre. Mert egyértelmű célja, hogy a szezon végétől már az ötödik bajnoki cím is a neve mellé kerüljön, és ehhez a hétvégi szezonnyitón is jól kell szerepelniük. Egy biztos, idén nem elégszenek meg a tavalyi összetettbeli második hellyel a szezonnyitón, és ahogy Kazár elárulta, szeretné megidézni a 2013-as egri viadalt, amit remek versenyzéssel nyert meg.

– Tavaly két defektet is kaptunk, így a második nap hiába mentünk egészen magas szinten, már nem tudtuk behozni a hátrányunkat. Idén az első pillanattól az utolsóig dominálni szeretnénk a versenyen, és ebben a remekül felkészített és az eddigi teszteken hibátlanul muzsikáló Ford Fiesta R5-ös is hozzásegíthet minket. Sikerült az autót abszolút kiismernünk. Most már minden kis elem a helyére került az idei szezonunkkal kapcsolatban, és azt érzem, megvan az esélyünk arra, hogy visszaszerezzük a bajnoki címet. A hétvégén mindenképpen szeretném megidézni a 2013-as Eger Rallye-t, amikor sikerült itt nyernem. Egy jó bajnoki rajt mindenképpen meghatározhatja az egész idényünket – jelentette ki a Pro Racers versenyzője.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....