Bugatti Chiron

Képregényszerű Chiron mesél a Bugatti történetéről

2023.09.06.

A világ legdrágább képregénye lett a Bugatti Chiron Super Sport Golden Era, aminek nem csak a neve, de az árcédulája is hosszú lehet.

Már megszokhattuk, hogy hiába gyárt rendkívül kis darabszámban a Bugatti, mégis mindig nyitottak egy-két különleges, egyedi, néha kifejezetten egy példányban készülő modell legyártására is, amit vagy ügyfél kérések alapján, vagy a márka presztízsének mélyítése érdekében hoznak létre. Egy biztos, az ilyen egyedi modellek értéke a vásárlástól számított első percben már a duplájára ugrik, és később sem lefelé, sokkal inkább felfelé görbül az árcédulájuk.

Most a legfrissebb, és a gyáriak szerint a Chiron modellcsalád utolsó egyedi darabját leplezte le a Bugatti, ami a „Golden Era” nevet kapta. Ennek megfelelően az autó orra ugyan fekete, de szép lassan aranyba kúszik át, méghozzá különleges, a francia márka történelmét és legendás autócsodáit felvonultató, kézzel készült rajzokon keresztül. Összesen 45 vázlatos rajz található az autón, kívül és belül egyaránt, hogy ezzel emlékezzenek meg az autóműhely gazdag múltjáról.

A projekt a Bugatti Sur Mesure program keretein belül valósult meg, ami egy kicsit több szabadságot enged a „nagyon fontos” ügyfeleknek. Jelen esetben egy connecticuti ügyféltől futott be a megrendelés, aki szerint a Chiron Super Sport „az autózás világának egyik mérföldköve”, és ezt szerette volna különleges módon megünnepelni. A dizájncsapat aztán előrukkolt a végül megszülető ötlettel és a vásárló rögtön szerelembe esett vele.

Persze létrehozni egy ilyen különleges dekort nem volt egyszerű feladat. Még Achim Anscheidt, az azóta nyugdíjba vonult fődizájner szerint is ez volt a valaha volt egyik legnehezebb projektjük. Csak a külső lekezelése 400 órát vett igénybe. Arra is megoldást kellett találniuk, hogy miként tudna a ceruza fogni a fényezésen, és persze a végső felvitel előtt számtalan óraszám belement a tervezésbe, a méretek és grafikák összehangolásába is. Így nem nehéz kitalálni, hogy valószínűleg csillagászati értékkel rendelkezik. Pláne, hogy eleve csak 60 db Chiron Super Sport készült, és az eredeti ára is 1,2 milliárd forint.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.18
Az európai autóipar egyszerre került technológiai, piaci és geopolitikai szorításba:....
2026.05.18
A Ford ma bemutatta európai jövőjére vonatkozó lendületes új jövőképét az európai márkakereskedők....
2026.05.18
A Mercedes-Benz Trucks új szintre emeli a fenntartható járműgyártást: a vállalat bemutatta, hogyan....
2026.05.18
A JAECOO 7 az európai SUV-szegmens egyik legfigyelemreméltóbb új szereplője. Az eddig elérhető....
2026.05.18
A Honda három tervezett elektromos autó modelljének eltörléséből eredő 15,8 milliárd dolláros....
2026.05.18
Újabb mérföldkőhöz ért a CATL debreceni beruházása: május 6-án megkezdődött az akkumulátormodulok....
2026.05.18
A mára a külöböző részben vagy teljesen elektromos meghajtások mellett a járműbiztonsági....
2026.05.18
Harmadik alkalommal rendezi meg a PwC Magyarország a Debrecen Business Forumot, amely az elmúlt....
2026.05.18
Elektromos légi taxi száll fel a JFK repülőtérről, közel 320 km/órás sebességgel átrepül a város....
2026.05.18
Hatodik TCR-győzelmét aratta a 24 óráson Hyundai Motorsport.   ..