kerékpározás

Kerékpáros járőrszolgálatot is ellát a Készenléti Rendőrség

2014.05.24.

Kerékpáros járőrszolgálattal egészíti a gyalogos és autós járőrözést a Készenléti Rendőrség a nyári turisztikai szezonban Budapesten és a turisták által leglátogatottabb vidéki helyeken.

Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a járőrszolgálat fő célja a turisztikailag kiemelt helyeken elkövetett szabálysértések, bűncselekmények megelőzése, megakadályozása, illetve hozzá akarnak járulni a szubjektív biztonságérzet növekedéséhez a demonstratív jelenléttel.

Emellett hangsúlyozta, hogy a fővárosban egyre többen közlekednek kerékpárral. A kerékpárosok által okozott súlyos és könnyű sérüléses balesetek száma nőtt az elmúlt öt évben: 2013-ban a biciklizők több sérüléssel járó balesetet okoztak, mint a tehergépjárművek és buszok vezetői együtt. Hozzátette: a kerékpáros rendőrök a közlekedési szabályok betartásával akarnak példát mutatni a közlekedésben részt vevő többi biciklisnek. Nem szankcionálni akarják őket, hanem támogatni, segíteni a közlekedésüket.

A szolgálat ellátáshoz a rendőrség az idén még száz kerékpárt, valamint a szállításhoz szükséges gépjárműveket és technikai eszközöket is beszerzett, a járőrök kiképzésében a Magyar Kerékpáros Klub is segítséget nyújtott - mondta Kovács Viktória.

A fővárosban a Margitszigeten, a Belvárosban, a Városligetben, a Római-parton, a Népligetben, Csepelen, a várnegyedben, a budai rakpart egy részén, illetve a Gellérthegy területén járőröznek majd a kerékpáros rendőrök, vidéken pedig a Balatonnál, a Velencei-tónál, a Tisza-tónál és más településeken is teljesítenek szolgálatot, de jelen lesznek a nyári fesztiválokon is. Budapesten pénteken, vidéken július 1-jén kezdődik az akció, és augusztus 31-ig tart.

 

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.03
Sok helyen kaotikus a helyzet az utakon az Útinform jelentése alapján. Balesetek, lerobbanások,....
2026.02.03
2026-ban London lehet az első európai nagyváros, ahol az önvezető taxik nem csupán kísérleti....
2026.02.03
Tavaly 1,065 millió személygépkocsit gyártott a cseh Skoda Auto, 15 százalékkal többet, mint egy....
2026.02.03
Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Tolna és Baranya vármegye egyes....
2026.02.03
Nem elég, hogy sok helyen havazik, a körgyűrűn egy súlyos baleset is történt. ..
2026.02.03
Inspirációként a Be-1, a Pao és a Figaro szolgálnak majd. Mostanában nagyon élik a múltidézést, és....
2026.02.02
London kimondta, amit Európa nagy része még csak sejt: a városi közlekedést ember már nem tudja....
2026.02.02
Mosonmagyaróvár térségében forgalmi akadály van - írja a Katasztrófavédelem. ..
2026.02.02
Az idei Tokiói Autószalon egyik legmeglepőbb és legtöbb figyelmet érdemlő autója egy második....
2026.02.02
A Mazda örömmel jelenti be, hogy a Mazda6e bekerült az öt döntős közé a rangos 2026 World Car....