elektromos kerékpárok

A keret kimerüléséig lehet pályázni hétfőtől az elektromoskerékpár-vásárlás támogatására

2020.11.22.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a környezetkímélő közlekedés és az elektromobilitás ösztönzése jegyében összesen 1 milliárd forint támogatást biztosít elektromos rásegítésű kerékpárok megvásárlásához - közölte a minisztérium az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében. Az első pályázati időszak november 23-án kezdődik és november 27-én ér véget.

Ezt követően havi rendszerességgel lehet majd pályázatokat benyújtani 2021. október 29-ig, vagy a keret kimerüléséig.

Az ITM tájékoztatása szerint a kiírásban magánszemélyek juthatnak hozzá kedvezményesen elektromos rásegítésű kerékpárokhoz, elsősorban munkába járásuk megkönnyítése érdekében. A pályázat benyújtásához ennek megfelelően munkaviszonyt vagy jövedelmet igazoló dokumentumot kell csatolni.

A támogatás a jármű értékének legfeljebb felére biztosítható, pedálszenzoros kerékpárok esetében 90 ezer, nyomatékszenzoros kerékpároknál 150 ezer forintig. A nyomatékszenzoros járművek árkorlátja 900 ezer forint, a pedálszenzorosoké 400 ezer forint, ezen felül további műszaki, környezetvédelmi követelményeknek is eleget kell tenniük - ismertették.

A közleményben Kaderják Péter energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár kifejtette: az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésének támogatásával csökkenhet a kevésbé környezetkímélő közúti autóforgalom, tisztább és jobb minőségű lehet a levegő a településeken.

Hozzátette, a pályázatnak köszönhetően, a támogatott járművek számától és munkába járás során történő használat függvényében legalább évi 1600, de akár 2700 tonna üvegházhatásúgáz-kibocsátás takarítható meg, amely megfelel 275, de akár 465 háztartás évi üvegházhatású-gáz kibocsátásának. Az egészségkárosító hatás mérséklésével és a belterületi szakaszok kisebb terhelésével javul az életminőség a városokban - jegyezte meg.

A Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv megvalósításának fontos eleme a legnagyobb szennyezők közé tartozó közúti közlekedés zöldítése is. A kormányzati lépések a gazdaság újraindítását, új fejlődési pályára állítását, fenntartható növekedését is szolgálják - közölte a pályázat kapcsán Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Hozzátette, az új támogatási program tovább gyorsítja a környezetkímélő járművek magyarországi elterjedését, amelynek üteme már eddig is az európai élmezőnybe tartozott.

Az adminisztráció egyszerűsítése és gyorsítása céljából a pályázati dokumentumok a korábbi kiírásokkal azonos módon, kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújthatók be - hívta fel a figyelmet az ITM.

Hozzátették: az egyes pályázatbenyújtási szakaszok lezárultát követően a lebonyolító IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. húsz munkanapon belül dönt a pályázat támogathatóságáról. Ezután újabb 10 munkanapon belül, a pályázati portálon keresztül adják ki a vásárláshoz szükséges támogatási okiratot a nyertes pályázónak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.24
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hihetetlen múzeumi történet. ..
2026.05.24
Többször elsiratták, pedig igazi versenyvér folyik ereiben, ahogy a legújabb modellben is. ..
2026.05.24
Több bejelentés is érkezett, hogy az autópályán horrorkaraván közlekedik. Az M35-ös sztrádán a....
2026.05.24
Lábbeli- és ruhamustra rendőri szemmel.    ..
2026.05.24
A dán játékgyártó Speed Champions sorozata a sportautó első generációjával bővül – a különleges....
2026.05.24
Folytatódik sorozatunk, ahol az idén húszéves modelleket gyűjtöm össze, hogy meséljek egy kicsit....
2026.05.24
A Budapesti Közlekedési Központtal együttműködve május 20-án és 21-én a Budapesti Rendőr-....
2026.05.24
A Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíj szombati időmérő edzését, így a....
2026.05.24
A Szolnoki Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat....
2026.05.24
Budapest közlekedésbiztonsága volt a központi témája a BKK harmadik Balázs Mór Konferenciájának. A....