Pozsony

Két és fél év után új dizájnt kapnak a rendőrautók Szlovákiában – így néznek majd ki

2025.03.10.

A belügyminisztérium bemutatta a rendőrautók új dizájnját, ami a szlovák trikolór mintájára készült. Az autókat pénteken sajtótájékoztatón mutatta be Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter és Jana Maškarová megbízott országos rendőrfőkapitány - írja a parameter.sk.

„A rendőrautók új dizájnja egyedülálló a felismerhetősége és színezése miatt. Egyértelműen utal a rendőrségre és országunk állami szimbólumaira. Eredeti, szlovák, ugyanakkor megfelel az Európai Unió szabványainak is. Összehasonlítható a szomszédos országok, például Ausztria, Lengyelország, Franciaország vagy Portugália megoldásaival. A rendőrautók újratervezése három pilléren alapul: a szimbolika, a variabilitás és a tekintély pillérén” – mondta a miniszter az új dizájnról.

A megbízott rendőrfőkapitány, Jana Maškarová örömmel fogadta a szolgálati járművek megjelenésének megváltoztatását. Véleménye szerint az új dizájn jobban hangsúlyozza a rendőrséghez való tartozást. „Fontos, hogy ne legyenek olyan járműveink, amelyek gyors helyzetekben könnyen összetéveszthetők más országok rendőrségi szolgálati járműveivel” – mondta.

A miniszter szerint az egy autóra eső költségek alacsonyabbak lesznek, mint a korábbi sárga-kék dizájnnál. Állítása szerint az 1700 euróba került az államnak, míg az új dizájn esetében ez csak 1200 euró lesz. A jelenleg használatban lévő rendőrségi autókat nem fogják átfóliázni. A miniszter azt is megígérte, hogy hamarosan kivonják a régebbi zöld-fehér dizájnnal ellátott járműveket. Az újonnan beszerzett szolgálati autók már az új megjelenéssel fognak érkezni.

Két és fél év után változik a rendőrautók kinézete: 2022 szeptemberében az akkori belügyminiszter és országos rendőrfőnök, Roman Mikulec és Hamran István mutatta be a kocsik új dizájnját, tehát a sárga-kéket, ami az addigi zöld-fehéret váltotta. Akkor azért esett a választás az említett sárga-kék dizájnra, mert szinte egész Európában használatos volt, illetve a szakértők szerint rosszabb látási körülmények között is könnyen felismerhető.



 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
Az Osztrák Autó-, Motorkerékpár- és Túraklub (ÖAMTC) a sérüléssel járó e-roller balesetek számának....
2026.09.24
Bemutatkozott a Kia új, nagyméretű elektromos PBV-modellje, a PV7, amely személyszállító és....
2026.09.24
Új videójában a jövőre a versenyzéshez visszatérő kétszeres ralivilágbajnok hazatért szülővárosába....
2026.09.24
Közel harminc éve, hogy a fehér Peugeot 406 taxi először végigszáguldott Marseille utcáin, de a....
2026.09.24
A különleges szokás nyomában.   ..
2026.09.24
Október első hétvégéjéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között, a járat....
2026.09.24
A Honda és a japán divatmárka, az Onitsuka Tiger olyan partnerségbe kezd, amely átlépi az iparági....
2026.09.24
Verte a Tesla S-t, elképesztő paraméterekkel rajtolt a szupergépek egyre népesebb mezőnyében, aztán....
2026.09.24
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 09. 24.....
2026.09.24
Volt olyan sofőr, aki 50 helyett 114 kilométer/órával ment, neki 210 ezer forint bírságot kell....