Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrfőkapitányság

Kétezerhatszáz gyorshajtó kap hamarosan minimum 50 ezres csekket - itt mértek

2025.10.02.

Bíróság elé kerülhet az a nő, akit a rendőrök ittas vezetéssel és járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétségével gyanúsítanak.

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 2639-en lépték át Bács-Kiskun vármegyében. A szabálytalankodóknak legalább 50 ezer forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható büntetés összegének maximuma pedig 468 ezer forint.

A heti extrém gyorshajtók mindegyike 210 ezer forintos bírságra számíthat. Ketten 50 helyett 109-cel, illetve 111-gyel mentek, egy harmadik sofőr pedig 90 helyett 173 km/h-val hajtott.

A vármegyében egy hét alatt 47 rendőri intézkedést igénylő baleset történt, amelyekben huszonnégyen sérültek meg. Az egyenruhások 23 olyan autóst igazoltattak, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak; egyikük balesetet okozott. Az ittas vezetők ellen eljárás indult, vezetői engedélyüket minden esetben bevonják.

A Kiskőrösi Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított egy 53 éves nő ellen, aki a gyanú szerint 2025. szeptember 28-án reggel Bócsa térségében úgy vett részt a közúti közlekedésben egy autóval, hogy a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott. Az intézkedés során kiderült, hogy a sofőr érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezik, mivel őt korábban a járásbíróság a vezetéstől eltiltotta éppen azért, mert korábban is jogosítvány nélkül vezetett.

A közlekedési rendőrök az asszonyt ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségének és járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétségének gyanúja miatt kihallgatták és őrizetbe vették. Az egyenruhások a nyomozást befejezték, és az iratokat bíróság elé állítás javaslatával megküldték az ügyészségre.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.26
Kétszáz új gyalogos-átkelőhellyel, számos akadálymentes villamosmegállóval és járdával, valamint....
2026.09.26
Az amerikai iskolák környékén a tanév első heteiben reggelente sokkal többen nyomkodták a....
2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....