útépítés

Kétmilliárdot kap belterületi utak felújítására Békéscsaba

2015.12.07.

– Bruttó kétmilliárd forintot ítélt oda a kormány Békéscsabának a 2015-ös költségvetés terhére a Modern városok program keretében. A békési megyeszékhely az összeget belterületi utak felújítására tervezi fordítani – közölte Hanó Miklós (Fidesz) alpolgármester hétfőn sajtótájékoztatón.

Elmondta: előzetesen elkészítettek egy tervet, amelyben 118 belterületi út és utca felújítását vizsgálták. Az odaítélt összegből várhatóan mintegy száz utcán tudják majd elvégezni a munkát. Hozzátette, hogy ezzel párhuzamosan elkészült egy tanulmány 120 földút és dűlőút aszfaltozására is, amelyet szintén körülbelül kétmilliárd forintból lehetne végrehajtani, a későbbiekben erre is szeretnének forrást szerezni. Hanó Miklós közölte: a forrás pontos felhasználásáról a közeljövőben írják alá a szerződést a Belügyminisztériummal.


Ferenczi Attila, a Fidesz helyi frakcióvezetője örömtelinek nevezte a hírt, azt mondta, a város önerőből ennyi pénzt nem tudott volna útrekonstrukcióra fordítani. Kiemelte: 15 megyei jogú város kapott támogatást a Modern városok program keretein belül, és Békéscsabának ítélték oda az ötödik legmagasabb összeget.

Herczeg Tamás (Fidesz) tanácsnok megjegyezte: az 1990-es évek elején aszfaltoztak sok utcát, majd legutóbb a csatornázások idején újult meg mintegy száz kilométernyi útszakasz, és már nagy szükség volt a felújításra, mert sok helyen kátyús az út, töredezett az aszfalt.

A szerdai Magyar Közlönyben jelent meg, hogy a kormány döntött a Modern városok program keretében a főutak uniós pénzből nem finanszírozható fejlesztéséről. A határozat szerint 2017 és 2019 között 579 milliárd forint jut útépítésekre. A 2015-ös és a 2016-os költségvetésben már szerepel összesen 171 milliárd forint ilyen célra.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....