balesetek

Kétórás plusz menetidő, 16 kilométeres torlódás a délutáni csúcsban

2025.04.17.

Balesetek és útépítések nehezítik a közlekedést országszerte ezen a nyárias csütörtök délután.

Az M3-as autópályán, Kerekharaszt térségében az 51-es km-nél, Vásárosnamény felé korábban baleset történt, ott pályazár már megszűnt. Vásárosnamény felé jelentős, 15-16 km-es torlódás alakult ki, az M31-estől Bagig áll a sor, akár 1,5-2 óra is lehet a plusz menetidő, érdemes a Valkó-Tura-Hatvan útvonalat választani, mivel a 3-as főút is "elesett".

A MÁV Csoport a balesetek kapcsán kiadott közleményében jelezte, hogy az M3-as autópályán terelve, hosszabb menetidővel közlekednek Bag és Aszód között a buszjáratok.

"A Budapestről 13.45-kor Kékestetőre elindult 1045-ös vonalszámú, a Budapestről 13.45-kor Hatvanba elindult 414-es, a Budapestről 13.40-kor Salgótarjánba elindult 1020-as és a Budapestről 13.35-kor Egerbe elindult 1054-es buszjáratok 30-45 perces késéssel közlekednek" – részletezték, megjegyezve: az egyéb érintett buszok Gödöllőtől terelve közlekednek.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy mindkét irányban a Budapest, illetve Eger, Gyöngyös felé közlekedő vonatokat ajánlják, amelyeken elfogadják a buszjegyeket is.

Az M1-es autópályán, a Tatabánya-Centrum és a Komárom/Kisbér csomópont között is útépítés zajlik. A 74-es és a 65-ös km között a Budapest felé vezető oldalon dolgoznak, a külső és a leállósávot lezárták. A forgalom a belső sávon és az ellenkező oldal belső sávján halad. Az építési szakaszon 4-5 km hosszan torlódnak a járművek annak ellenére, hogy mindkét irányban két sáv járható. Oka az erős tranzitforgalom.

Az ellenkező oldalon, Hegyeshalom felé Budaörs térségében, az M0-s autóút csomópontja előtt három személyautó karambolozott. A külső sáv zárása mellett zajlik a helyszínelés.

A 8-as főúton, Duka és Jánosháza között a 117-es km-nél lévő 84-es főúti körforgalmú  csomópontban kigyulladt egy teherautó. Az oltás és a műszaki mentés miatt a főutat lezárták, kerülni a Jánosháza-Kissomlyó-Duka útvonalon lehet.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Miközben Európa autóipara a versenyképességéért küzd, Kína már a következő technológiai....
2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....