Renault-csoport

Kettészakadhat a Renault

2022.06.04.

A Renault csoport tőkeértéke négy évvel ezelőtt, amikor a volánnál még az azóta körözött Carlos Ghosn ült, 30 milliárd euró volt. Jelenleg a vállalat kapitalizációja 7 milliárd euró alatti. A helyzet megoldása lehet a Renault kettéválása, az egyik üzletága az elektromos autókkal, a másik pedig a belsőégésű motorokkal hajtott fejlesztésével és gyártásával foglalkozna.

A Renault számára az igazi gyomrost Ukrajna orosz inváziója vitte be, akkor, amikor a csoport Oroszországban termelte meg bevételének 15 százalékát. A nemrég bejelentett és elkezdett Renaulution program sem tud kiteljesedni, ennek az a lényege, hogy a franciák inkább a kisebb darabszámú, de nagyobb profitot jelentő modellek eladását szorgalmazzák. A vállalat vezetői sajtóhírek szerint már februárban fontolóra vették az üzletágak szétválasztását - ugyanezt jelentette be a minap a Ford -, az ukrajnai háború megindítása óta pedig újra terítékre került a terv, amely várhatóan 2023 második felében valósulhat meg. Az egyik ág az elektromobilitásra helyezi a fókuszt, a másik a hagyományos motorokra és az azzal szerelt autókra koncentrál. Egyelőre az utóbbi a hangsúlyosabb az európai autópiacon. Mindkét üzletág azzal foglalkozik, amihez a legjobban ért, így pedig versenyképesen tud fejlődni. Nem beszélve arról, hogy az elektromos üzeltág vonzó lehet olyan befektetők számára, akik már nem hisznek az olajalapú jövőben.

Bár a volument még egy darabig a termikus motorokkal ellátott autók jelentik, azokra kevesebb fejlesztési forrás jut majd a jövőben, a pénz nagy része az elektromobilitás fejlesztésére áramlik. Az elektromos Megane és a Dacia Spring után elektromos szabadidő-autókat, de Alpine logóval ellátott elektromos sportautókat is piacra dob hamarosan a társaság.

Pénz jöhet a Nissantól

A Renault-Nissan-Mitsubishi szövetség is megrekkenni látszik, a Renault jelentős részvénycsomagot készül értékesíteni, hogy finanszírozza a megkezdett fejlesztéseket az ukrajnai válság, az orosz piac és az AutoVAZ elvesztése és a pandémia következményei miatt. A hírre a Nissan részvényei esni kezdtek a tokiói tőzsdén, a bejelentés napján 5 százalékot zuhant a papír. A Renault jelenleg 43,4 százalékot birtokol a Nissanban, míg a japánoknak van 15 százaléknyi részesdésük a francia anyavállalatban - beleszólásuk azonban nincs a folyamatokba. Amennyiben valóban értékesítésre kerül sor, a részvénycsomagot a Nissan veszi meg a franciáktól. Erre mintegy 2 trillió jen áll a japánok rendelkezésére, azaz mintegy 15,6 milliárd dollár. Ha 15 százalékra szorítja le a részesedését, mintegy 4,65 milliárd eurós bevételre számíthat mai árakon a Renault.

A Datsun fiaskó

A Carlos Ghosn által felépített szövetség lassan darabokra hullik. A Ghosn által erőltetett olcsó Datsun márka feltámasztása sem járt sikerrel: az indai gyárban márciusban befejezték a Datsun Redi-GO ötajtós gyártását. Az olcsó márka modelljeit korábban Oroszországban és Indonéziában is árulták, de ez a fejezet már 2020-ban lezárult. Az eredeti tervek alapján évi 300 ezer Datsunt gyártottak és értékesítettek volna évente, de a márka 2013-as visszatérése óta csak 470 ezer autót adtak el. Míg 2017-ben még 40 ezer 443 Datsunt vettek Indiában, addig 2021-ben csak 4296 autót adtak el. Bár a márka nem szűnik meg, várhatóan szintén átalakul, a fejlődő piacokon olcsó elektromos megoldást kínál majd.

Visszaesett a bevétel

A Renault SA francia autógyártó bevétele 2,7 százalékkal, 9,75 milliárd euróra csökkent az idei első negyedévben az egy évvel korábbi 10,02 milliárd euróról, árfolyamváltozások nélkül számítva 0,7 százalék volt a mérséklődés. A cég a bevételcsökkenést a félvezetőhiányra, a magas inflációra és az Ukrajna elleni orosz háború miatt romló piaci helyzetre vezette vissza.    A Renault számításai szerint az oroszországi érdekeltségei (AvtoVAZ, Renault Russia) nélkül számolva a bevétele 1,1 százalékkal, 8,9 milliárd euróra mérséklődött az idei első negyedévben.    A Renault 2022 első három hónapa alatt 552 ezer járművet adott el, 17,1 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál és a legkevesebbet a 2009. évi pénzügyi válság óta. A teljesen elektromos és hibrid autók eladása 13 százalékkal nőtt, a negyedévben értékesített autók 36 százaléka volt ilyen.

Itthon is változik a helyzet

Az AutoWallis Nyrt. a portugál Salvador Caetano csoporttal közösen vásárolja fel a Renault Hungária Kft-t, ezzel megszerzi a Renault, a Dacia és az Alpine márkák kizárólagos importőri jogát Magyarországon – tájékoztatott a tőzsdén jegyzett vállalat. Renault Hungária árbevétele 70,3 milliárd forint volt tavaly.

A közleményben ismertették: a tranzakció versenyhivatali jóváhagyását követően, várhatóan július 1-jétől kerülhetnek a márkák importőri jogai az AutoWallishoz és partneréhez. A megállapodás alapján az AutoWallis és a Salvador Caetano csoport 50-50 százalékos részesedéssel AutoWallis Caetano néven létrehoz egy új vállalatot, mely végrehajtja a felvásárlást. Ormosy Gábor, az AutoWallis Nyrt. vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta, hogy a vállalat a három márkán kívül más területeken önállóan folytatja a növekedését, akvizícióit és stratégiájának megvalósítását.

A Renault Hungária felvásárlásának módja különleges nem csak a magyar, hanem az egész európai piacon is, hiszen két olyan vállalat stratégiai együttműködésén alapul, melyek azonos iparágban dolgoznak, de eltérő földrajzi környezetben, így nem közvetlen versenytársai egymásnak – jegyezte meg. Az AutoWallis a régió 14 országában, míg a portugál Salvador Caetano elsősorban az ibériai félszigeten, Dél-Amerikában és Afrikában rendelkezik tapasztalatokkal az autókereskedelem területén – olvasható a közleményben.

A Renault Hungária 2021-ben 8139 Dacia járművet értékesített, amely ezzel a 7. legnagyobb márka volt a magyar piacon, míg Renaultból 5207 darab fogyott.

B. Cs.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....