Mercedes-Benz

Kiderültek a Mercedes 2017-es újdonságai

2016.07.27.

Kiszivárgott egy naptár, ami a jövő évi újdonságokat tartalmazza.

A Daimler féléves jelentésében volt egy kis kép, amely a 2017-es újdonság naptárat ábrázolta. Ebből kiderült, hogy a GLE kupé és a GLC kupé kap egy kistestvért a GLA kupé személyében, amely egyébként a piac legkisebb kupé szabadidő-autója lesz. Kép még nincs az autóról, de szinte biztosra vehetjük, hogy az orra olyan lesz, mint a GLA-nak, csak a hátsó fertályon és a tető környékén számíthatunk formai változásokra. Vélhetően a műszerfalat és a motorpalettát is megörökli a GLA-tól a kis terepkupé.

Az idén bemutatott új E-osztály kínálata a limuzin és a kombi után tovább bővül. Jön az emelt futóműves, légrugós, fényezetlen műanyag védőelemekkel ellátott terepkombi, az All Terrain, és érkezik egy elegáns kupé és kabrió is, öttagúvá bővítve a családot. A CLS-re valószínűleg 2018-ig kell majd várni.

Hozzányúlnak a GT sportkocsihoz is, az új változat GT C néven érkezik. Nem tudni, hogy ez a C betű ráncfelvarrást vagy egy speciális kivitelt jelent-e. Az viszont biztos, hogy az S-osztály frissítésen esik majd keresztül, amely során megkapja azokat a legkorszerűbb elektronikai segédeszközöket és extrákat, amelyet az új E-osztályban debütáltak. 2017-ben érkezik a Mercedes első pickupja, a Nissan Navara-alapokra épített GLT: a prémium hatás érdekében valószínűleg igényes műszerfalat és kényelmes üléseket kap majd az igavonó 4x4-es jármű.

Végül, de nem utolsósorban a harmadik generációs Smart elektromos változatai is megjelennek, a korábbinál nagyobb teljesítménnyel és hatótávolsággal.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.29
Az európai vállalatok számára az elmúlt években alapvetően megváltozott az autóflották....
2026.06.29
Alexander Wehr lesz a BMW Group közép- és délkelet-európai divíziójának új elnök-vezérigazgatója. ..
2026.06.29
Sorozatban ötödször diadalmaskodott Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén a győri....
2026.06.29
Joost Kesselst nevezték ki a SEAT & CUPRA fejlesztési igazgatójává 2026. augusztus 1-jei....
2026.06.29
Még idei évben piacra kerül a Geely által a tavalyi Shanghai Autószalonon bemutatott Galaxy Cruiser....
2026.06.29
 A szerencsén, valamint a rendőrök fegyelmezett és összehangolt munkáján múlt, hogy a több mint....
2026.06.29
Az idei Goodwood Festival of Speed témája a „The Rivals – Epic Racing Duels” (Riválisok – Legendás....
2026.06.29
No, meg nagyobb akkumulátort és gyorsabb töltési sebességet, arról nem is beszélve, hogy már....
2026.06.28
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Mint a mesében. ..
2026.06.28
Miközben a világ az akkumulátorokért és a ritkaföldfémekért folyó versenyt figyeli, az autóiparban....