Mercedes

Kijöttek a friss adatok, mennyi autót tudott eladni tavaly a Mercedes

2023.01.19.

A Mercedes-Benz 540 800 személyautót szállított ki az ügyfeleknek az utolsó negyedévben, 17 százalékkal többet, mint egy évvel korábban; az egész évben 1 százalékkal 2,04 millióra csökkent az átadott autók száma – közölte a vállalat csütörtökön az MTI-nek eljuttatott közleményében.

A vállalat működését a közlemény szerint a járvány miatti intézkedések, a félvezetőhiány és a fokozott logisztikai kihívások nehezítették. Európában a kiszállított gépkocsik száma 1 százalékkal 635 100 darabra nőtt éves szinten 2022-ben (ezen belül Németországban 8 százalékos volt a növekedés, ami 229 500 autót jelentett); Ázsiában 1 százalékkal 987 800 darabra, Észak-Amerikában 3 százalékkal 327 ezerre nőtt az átadások száma – tájékoztattak. A világ többi részén 94 ezer gépkocsi került ügyfélhez, 27 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, miután a cég úgy döntött, hogy nem exportál Oroszországba.

A tisztán elektromos járműeladások (BEV) tavaly 124 százalékkal 117 800 darabra nőttek. Amennyiben a piaci viszonyok ezt lehetővé teszik, a márka teljesen elektromos meghajtásra áll át az évtized végére; ennek részeként a Mercedes-Benz egy saját, nagyteljesítményű töltőhálózat létesítését tervezi - idézték fel korábbi bejelentésüket.

A cég közlése szerint erőteljes kereslet mutatkozott a Top-End Luxury járművek iránt: a Mercedes-Maybach 37 százalékos növekedéssel a legjobb évet tudhatja maga mögött; az S-osztály kiszállításai pedig további 5 százalékkal emelkedtek.

Britta Seeger, a Mercedes-Benz Group AG marketing és sales vezetője a közleményben felhívta a figyelmet arra, hogy a cég márkaértékét tavaly 10 százalékkal növelték, így a Mercedes-Benz továbbra is a világ legértékesebb prémium autómárkája. Az idei év számos mérföldkövet tartogat a közvetlen értékesítési modell bevezetésével olyan nagy piacokon, mint az Egyesült Királyság és Németország - tette hozzá.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.26
A jelentős kedvezményekkel, a gazdag felszereltséggel, a kiforrott hibrid technikával és a kedvező....
2026.09.26
Neked is volt már olyan, hogy egy teljesen átlagos autót hirtelen sokkal szebbnek láttál, ha egy....
2026.09.26
Címét megvédve nyolcadik alkalommal nyerte meg a gyorsasági kamion Európa-bajnokságot Kiss Norbert....
2026.09.26
 Hamarosan teljesen bezárják a Roku Mechanik GmbH-t, amelynek központja Unterschneidheimben, Baden-....
2026.09.26
A Huawei fejlett fedélzeti rendszereire és a kínai JAC Motors gyártási kapacitására támaszkodva....
2026.09.26
Elképesztő izgalmakat hozott a bakui verseny. ..
2026.09.26
A Geely lelepzelte a vadonatúj, ultragyors, mesterséges intelligenciával támogatott Geely Smart....
2026.09.26
A bajor prémiumgyártó tizenötödik alkalommal áll névadó szponzorként Németország legnagyobb....
2026.09.26
A gyorsaságimotoros-világbajnokság (MotoGP) szervezői hivatalosan nyilvánosságra hozták a 2027-es....
2026.09.26
És mi köze ennek a Kékfényhez?   ..