Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Kilencmillió utas és rekord árumennyiség az első félévben Ferihegyen

2025.07.23.

Több mint kilencmillió légiutassal és újabb cargo-csúccsal zárta az első félévet a Budapest Airport.

Az első negyedéves rekord után továbbra is töretlen felfelé ívelést mutat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma: az első félévben 9 071 236 utast kezeltek az üzemeltető közlése szerint, ami a tavalyi adatot 15 százalékkal haladja meg, és közelíti a tíz évvel ezelőtti teljes éves utasforgalmat. Az idén júniusi utasszám önmagában is rekordot jelent: az 1 697 371 fő 9 százalékkal több, mint 2024-ben.

A nyár első hónapjának legnépszerűbb célállomásai London, Isztambul és Milánó voltak. A növekedés hátterében Magyarország népszerűsége, az erősödő turizmus és a magyarok egyre növekvő utazási kedve áll, amit minden idők legszélesebb kínálattal rendelkező nyári menetrendje is támogat a Budapest Airport szerint.

Fotó: Budapest Airport / Baranyi Róbert

A légiáru-szállítás is csúcsokat dönt 2025-ben: a Budapest Airport júniusban 34 994 tonna légiárut kezelt, ami 40 százalékos emelkedést jelent a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva. Az első féléves cargo-teljesítmény minden korábbi rekordot megdöntött: 199 319 tonnával közel 50 százalékos növekedést mutatott 2024 első hat hónapjához képest, meghaladja a 2022-es teljes évi adatot, és majdnem eléri 2023-as árumennyiségét.

Mindez tovább erősíti a Budapest Airport és a BUD Cargo City régiós cargo-elosztóközponti szerepét.

A Budapest Airport közlésében kitért arra is, hogy megkezdték az elsősorban az 1-es terminál környéki légiforgalmat kiszolgáló, G jelű gurulóút egy szakaszának felújítását (az érintett rész az 1-es terminál forgalmi előterén, a G, B1 és A1 gurulóutak csatlakozásánál található, a 117-es számú állóhely mögötti részen – a szerk.).

Fotó: Budapest Airport

A tájékoztatás szerint erre azért van szükség, mert a burkolt felületek és a közműrendszerek műszaki állapota elérte a tervezési életkoruk végét. A három ütemben, 2026 nyaráig megvalósuló munkálatok részeként mintegy 17 000 négyzetméteren építenek új bazaltbeton burkolatot és alépítményeket, csapadékcsatornát és folyókákat, emellett megújul a vizuális navigációs rendszer, a térvilágítás és a fénytechnikai rendszer is.

A kivitelezés során a Budapest Airport kiemelt figyelmet fordít a fenntarthatóságra: az elbontott anyagok közel 99 százalékát a szükséges minősítések megszerzése után újrahasznosítják, ezzel jelentősen csökkentve a szállítmányozásból adódó szén-dioxid kibocsátást.

Forrás: AIRportal.hu

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....
2026.09.25
A Geely újabb hatékony tisztán elektromos hajtásláncot leplezett le, amely hamarosan a gyártó új....
2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....