Kína

Kína kezébe veszi a villanyautó export erősebb felügyeletét

2025.10.15.

Eddig vadnyugati állapotok uralkodtak, jövő évtől viszont szigorúbb szabályozás vonatkozik majd az elektromos autók exportjára Kínában.

Szemben a belsőégésű és hibrid autókkal, amikre ma is export licenszet kell igényelnie a gyártóknak Kínában, a tisztán elektromos autók exportjára ez idáig semmilyen szabályozás vagy korlátozott nem vonatkozott. Ezt egészen 2026 január 1-ig élvezhetik ki a gyártók, onnantól ugyanis a villanyautók exportja felett is szigorúbb kontrollt szeretne szerezni a kínai Kereskedelmi Minisztérium.

Erre azért van égető szüksége a kormánynak, mert csakhamar ők lettek a világ legnagyobb autó exportőrei, még Japánt is megelőzve, és lekövethetetlenné vált, hogy az exportált autók valóban legális úton kerültek-e be a különböző piacokra, ott pedig teljesítik-e az ígért vásárlás utáni szolgáltatásokat, garancia érvényesítéseket. A CBT News jelentése szerint a szolgáltatások alacsony minősége és a hiányzó háttér hálózatok nem csak az adott autókra vetnek rossz fényt, de az egész kínai autóiparra is. Szóval most szeretnék egységesíteni az export folyamatokat a villanyautókra is és ezzel növelni a minőséget és az ügyfél elégedettséget. Ha pedig leköszönnek a kezdeti vadnyugati állapotok a kínai gyártóknál, akkor tényleg lesz miért aggódnia az európaiaknak.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
A Honda első elektromos nagymotorja júliustól már elérhető a hazai márkakereskedésekben. A....
2026.07.02
Enrico Galliera szerint az ilyesfajta nyomásgyakorlás hatalmas hiba lenne a cég részéről. ..
2026.07.02
A diszkont légitársaság hetente háromszor köti össze a szaúdi és a magyar fővárost az idei nyári....
2026.07.02
Vannak motorok, amelyek gyorsak. Vannak, amelyek szépek. És vannak, amelyek idővel legendává válnak....
2026.07.02
Három kilométeren át a forgalommal szemben közlekedett személygépkocsijával egy 69 éves csengeri....
2026.07.02
Elindult a GYSEV 11 darabos, új InterCity-motorvonat flottájának gyártása, a járművek várhatóan....
2026.07.02
A székesfehérvári Wolf Auto értékesítési vezetője, Ágoston Ádám adta át minap új tulajdonosának a....
2026.07.02
Elsőre hihetetlenül hangzik, hogy elengedett kézzel, a kormányt nem fogva, 130-as tempóval....
2026.07.02
Érdekes trendet figyelhettek meg azok, akik autóbeszerzésben gondolkodtak az utóbbi hónapokban. Van....
2026.07.02
Még többen tesztelhetik csütörtöktől a budapesti közbringarendszer új kerékpárjait - közölte a....