Kína

Kínában már vége a járványnak: közel 75 százalékkal nőttek az autóeladások

2021.04.10.

Márciusban már a tizenkettedik egymást követő hónapban nőttek éves összevetésben a járműeladások Kínában a járvány miatt tavaly tavasszal bekövetkezett visszaesés után.

A csak a kínai piacra gyártott VW Lavida az egyik legnépszerűbb modell

Márciusban 2 millió 530 ezer új autót adtak el Kínában, ami 74,9 százalék növekedés tavaly márciushoz képest, amikor a pandémia miatt még komoly korlátozások voltak érvényben az ázsiai országban - közölte a kínai autógyártók szövetsége, a CAAM (China Association of Automobile Manufacturers) pénteken.

Az idei első három hónapban 75,6 százalékkal nőtt az autóeladás a tavalyi azonos időszakkal összevetve, amikor 42,4 százalékos csökkenést regisztráltak éves szinten.

Az alternatív meghajtású NEV (new energy vehicles) kategóriában 239 százalékkal, 226 ezerre nőttek az eladások márciusban. A NEV kategória foglalja magában a teljesen elektromos hajtás mellett a többi, a fosszilis energiahordozókhoz képest alternatív hajtáslánccal rendelkező, így a plug-in hibrid és a hidrogén üzemanyagcellás járműveket is.

Egy másik kínai autóipari szervezet, a CPCA pedig arról számolt be pénteken, hogy márciusban 35 ezer 478 Kínában gyártott Tesla autót értékesítettek.

A CAAM azzal számol, hogy a kínai autóipar számára a legnagyobb kihívást a chiphiány okozza majd a második negyedévben.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.28
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Mint a mesében. ..
2026.06.28
Miközben a világ az akkumulátorokért és a ritkaföldfémekért folyó versenyt figyeli, az autóiparban....
2026.06.28
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap....
2026.06.28
A szilárdtest-akkumulátorok tömeggyártása még évekig várat magára, és ipari léptékű elterjedésükre....
2026.06.28
Teljesen kiégett egy gépkocsi az M7-es autópálya 70-es kilométerénél, Szabadbattyán térségében, a....
2026.06.28
Több mint ötmillió szurkolót várnak a 2026-os labdarúgó-világbajnokság 104 mérkőzésére Kanadában,....
2026.06.28
A Mazda a Le Mans Classic 2026 keretében ismét pályára küldi a legendás Mazda 787B versenyautót,....
2026.06.28
A GRMN Corolla a GAZOO Racing eddigi legextrémebb GR Corolla-változata, amelyet kifejezetten a....
2026.06.28
A Kia Corp. eladásai több mint négy százalékkal nőttek a január-májusi időszakban, miközben a....
2026.06.28
Egy gyermek a kórházba szállítását követően belehalt sérüléseibe, így ötre emelkedett a....