Smart

Kínai SUV lesz a smartból

2021.09.23.

Várható volt, hogy komoly változásokon megy majd át a smart (eddig így, kisbetűvel írtuk), miután nagyrészt felvásárolta a kínai autóipari óriás, a Geely. 

Ugyanakkor ekkora átalakulásra talán senki sem gondolt. Úgy tűnik, hogy mostantól elfelejthetjük a márka mini városi autós imidzsét, és a smart autói mostantól nem csak szegmenst váltanak, de drasztikusan növekednek is. Legalább is erre enged következteni az új korszakjuk első koncepciója, a Concept #1, amit a Müncheni Autószalonon lepleztek le.

Ez már nem az a cuki apróság, amit megszokhattunk tőlük, hanem egy kompakt, városi crossover, természetesen az anyamárka Mercedes tipikus vonásaival. Mind a hosszan elhúzott lámpák, mind a C-oszlop tipikus jegyek, ahogy odabent is felismerhetően merci-vonalakkal dolgoztak. Nem különsebben egyedi teremtés, amit sajnálhatunk, ugyanis az eddigi smart modellek hatalmas karakterek voltak, minden jegyükben egyedi és szeretnivaló autók. Pedig a formatervezés részét továbbra is a Mercedes viszi tovább, a mérnöki munka viszont a Geely kezében lesz.

Így már egyértelmű, hogy kizárólag villanyhajtást kapnak majd az újkori smartok, bár a teljes elektromos átállást már 2019-ben véghez vitte a márka, szinte az elsők között. Hogy mi értelme még egy EQA-hoz közelítő dimenziókkal rendelkező modellt bemutatni cégcsoporton belül, azt nem feltétlenül értem, viszont az tény, hogy a kettőnek nem sok köze lesz egymáshoz a lemezek alatt. Így eldőlhet, hogy melyik tud jobb lenni, ugyanabban a szegmensben. Ráadásul később ugyanezt a smart padlólemezt a kisebb Volvo modellek is örökölhetik.

Egyelőre nem sok érdemi infót tudni a sorozatgyártásra szánt változatról, de a tanulmányautó alapján mutatós felniket, hatalmas tetőablakokat, és díszes utasteret várhatunk, ami a gyáriak szerint nagyobb autók térkínálatával rendelkezik majd. Rendelhető lesz majd hozzá egy okos app, amivel a telefonunkból kulcsot varázsolhatunk, és a frissítéseit már felhőn keresztül kapja. Először 2023-ban léphet majd piacra a kész verzió, mind Európában, mind Kínában, az Egyesült Államokba viszont nem tér vissza.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.23
Egy kétségbeesett édesanya rohant be a csetneki (Štítnik) rendőrőrsre Szlovákiában, miután 22....
2026.05.23
A Bridgestone prémium gumiabroncsokat és a fenntartható mobilitási megoldásokat fejlesztő vállalat....
2026.05.23
Egy új korszak GTI-je: Ötven évvel az első GTI bemutatkozása után a Volkswagen most bemutatja az....
2026.05.23
A német autógyártóknak a 2026-os év jelentős értékesítési visszaeséssel kezdődött. Mind a BMW, mind....
2026.05.23
A romániai craiovai üzem igazgatójaként rendkívül szerencsésnek érzem magam, hogy láthatom azt a....
2026.05.23
A Giorgia Meloni vezette olasz kormány június 6-ig meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki....
2026.05.23
A meghosszabbított pünkösdi hétvégére való tekintettel a rendőrség fokozott ellenőrzést jelentett....
2026.05.22
A brit prémiumgyártó tisztán elektromos meghajtású, kompakt újdonsága most Sydney ikonikus....
2026.05.22
Talán ez volt a legnagyobb hibája a 10 éves Peugeot 308-asnak ..
2026.05.22
Philadelphiában ünnepséggel bocsátották útjára az American Airlines hat év után újraindult....