lízing

A kishaszonjármű-piac "lélegeztetőgépe" a Növekedési hitelprogram

2020.10.14.

- Szeptemberben az új autóknál 18,6 százalékos, a furgonoknál pedig 43,9 százalékos volt az eladások éves emelkedése. Bár ez fordulatot jelent a korábbi hónapok negatív eredményeihez képest, a korábbi adatokat nézve mégsem számítanak kiugrónak - derül ki a Magyar Lízingszövetség összefoglalójából.

 A Lízingszövetség szerint a szeptemberi eladások és a növekedés részben a bázishatásnak köszönhető. A járványhoz köthető bizonytalanság miatt még korai tartós emelkedésről beszélni. Tóth Zoltán, a Lízingszövetség főtitkára megjegyezte, idén szeptemberben a kishaszon-gépjárművek, vagyis a furgonok eladásának emelkedésében szerepet kaphatott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedvezményes hitelprogramja, amelynek keretében sok vállalkozás szerzett be magának kisteherautót.

A Növekedési hitelprogram (Nhp) konstrukciók már mintegy 75 százalékos részesedéssel rendelkeznek az új kishaszongépjárművek lízingelésénél. A járműfinanszírozásban a lízing aránya továbbra is stabil, a személyautóknál 40 százalék körüli, a furgonoknál ennél magasabb, a teherautók esetében pedig 60-70 százalék feletti.

A Magyar Lízingszövetség szerint a járvány okozta labilis helyzetben egyelőre nem lehet megjósolni, pontosan hogyan alakul a lízingpiac idei éve. Az valószínűsíthető, hogy a 2019-ben évtizedes rekordot jelentő 740 milliárd forintos kihelyezés háromnegyedére, valamivel 500 milliárd feletti összegre van kilátás. 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.07
Közúton és sínen is használható munkagépeket szerez be a MÁV - közölte a közlekedési és beruházási....
2026.11.07
A friss világbajnok Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-....
2026.11.07
Úgy tűnik, hogy jövedelmező a Mazda számára a Changannal való együttműködésük, amire a legjobbkor....
2026.11.07
Egészen meghökkentő képet mutatnak az európai autóipar tőzsdei erőviszonyai: a Ferrari, amely....
2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....