koronavírus

Kiszabadultak a magyar kamionosok az angliai vesztegzár alól

2020.12.27.

Tegnap estére az a délkelet-angliai átmeneti kamionparkoló, ahol a héten több ezer - köztük sok magyar - kamion torlódott fel, miután Franciaország a gyors terjedésű új koronavírus-változat angliai feltűnése után először megtiltotta, majd negatív koronavírusteszthez kötötte az átkelést - írja az MTI.

Grant Shapps brit közlekedési miniszter szombati tájékoztatása szerint a kamionosok körében 15 526 koronavírus-tesztet végeztek, és ezek közül 36  bizonyult pozitívnak.

Shapps a francia zárlat alig burkolt bírálataként kiemelte tájékoztatásában, hogy a megvizsgált kamionosok alig 0,23 százaléka volt koronavírus-fertőzött.

A miniszter közölte azt is, hogy a doveri kompkikötőbe tartó kamionosoknak most már nem a közeli Manston használaton kívüli repülőterén kialakított kamionmegállóba, hanem egyenesen a kikötőbe kell menniük.

Fotókkal is kiegészített Twitter-bejegyzésében hozzátette, hogy az átmeneti parkoló - ahol az elmúlt napokban folyamatosan több ezer kamionos várt a tesztelésre - szombatra kiürült.

Rengeteg magyar kamionos is Angliában rekedt karávcsony napjaiban. Egyikük az RTL Klubnak elmondta, hogy a kerítésen át dobáltak nekik élelmet és tisztálkodószereket. A kint élő magyarok is segítettek, és külön Facebook-csoport is létrejött. Volt olyan magyar, aki a közelben él, és közölte: szívesen látja a karácsonyozni vagy csak pihenni vágyó magyar sofőröket.

A kamionosok koronavírus-szűrésében brit és lengyel katonák, valamint francia tűzoltók is részt vettek.

A francia hatóságok hétfőn nulla órától állították le a brit oldalról érkező teherforgalmat az Angliában feltűnt új koronavírus-változat gyors terjedése miatt.

A francia tilalom olyan járművekre vonatkozott, amelyekkel emberek - gépkocsivezetők, utazószemélyzet, utasok - is átkeltek volna Franciaországba. Az utazószemélyzet és utasok nélküli teherszerelvények - konténerek és vontató nélküli pótkocsik - átkelését a francia hatóságok nem korlátozták, de a szerda este feloldott határzár három napja alatt így is több ezer kamion torlódott fel az angliai oldalon.

A francia korlátozás előzményeként a brit kormány a múlt héten bejelentette, hogy olyan új koronavírus-variánst azonosított, amelynek fertőzőképessége a vizsgálatok szerint akár 70 százalékkal is meghaladhatja a korábban azonosított koronavírus-típusokét.

A brit és a francia kormány szerdai megállapodása után újraindulhatott Nagy-Britanniából Franciaország felé a légi, a vasúti és a tengeri közlekedés, de Franciaországba csak az léphet be Nagy-Britannia felől, aki 72 óránál nem régebbi negatív koronavírus-tesztet mutat fel.

A kamionsofőröknek 30 perc alatt eredményt mutató koronavírus-gyorstesztet kell elvégeztetniük.

Ennek eredményét a sofőrök SMS-üzenetben kapják meg, és negatív lelet esetén ezt az üzenetet felmutatva, a szűrővizsgálat eredményének időpontjától számított 72 órán belül átkelhetnek Franciaországba.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.18
Forgalomkorlátozást és más, rendkívüli intézkedéseket vezetett be Szarajevó vasárnaptól a sűrű....
2026.01.18
A meteorológiai előrejelzések alapján vasárnap estétől újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok....
2026.01.18
A Las Vegasban megnyílt CES 2026 elektronikai kiállításon az Autoliv és a Tensor vállalatok....
2026.01.17
125 évvel ezelőtt, 1901. júniusában döntött úgy a budapesti rendőrkapitány, hogy a helyzet megérett....
2026.01.17
A 300-as sorozat a 457 lóerős új hajtásláncával a valaha volt legerősebb tagja a Toyota terepjáró....
2026.01.17
Kína és az Európai Unió közös nevezőre jutott az Európába exportált akkumulátoros elektromos....
2026.01.17
A teljesen elektromos és hibrid kivitelben gyártandó D99 minibuszának legnagyobb előnye az óriási....
2026.01.17
Az eddiginél szorosabbra fűzte együttműködését a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) és a Skoda: a....
2026.01.17
Összeütközött egy menetrend szerinti autóbusz és egy vasúti mozdony Hamburgban, a mentést végző....
2026.01.17
Az autósoknál a katari pilóta, a motorosoknál pedig az argentin Luciano Benavides nyerte a....