autólizing

Kivárás jellemző a szektort uraló gépjárművek hazai lízingpiacára

2024.08.12.

- A magyar lízingpiacon a finanszírozott összeg elérte a 469 milliárd forintot az idei első fél évben, 14 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit, a szerződések száma pedig több mint 24 százalékkal nőtt a tavalyi első hat hónaphoz képest - tájékoztatta a Magyar Lízingszövetség a múlt héten az MTI-t.

A szervezet közleménye szerint 2019 óta az elmúlt fél év volt az első, amikor nem csökkent az ügyletek darabszáma. A portfólió 5,6 százalékkal nőtt, elérte a 2200 milliárd forintot, az állományi szerződésszám azonban 4 százalékkal csökkent, 318 827 darabra.

Több eszközkategóriában is jelentősen javítani tudott a magyar lízingpiac az első fél évben az egy évvel korábbi eredményekhez képest. Ugyanakkor a piacon továbbra is az óvatosság, a kivárás jellemző, mind a gépjárművek, mind a termelőeszközök esetében csökkenő rendelésállomány tapasztalható, ami jelentősen hathat a második fél év eredményeire - fejtette ki Kőszegi László, a szövetség főtitkára a közleményben.

Az eszközkategóriák között még mindig a személyautó-kisteherautó-motorkerékpár szegmens a legnagyobb, amely az első fél évben összesen 282,5 milliárd forintos új finanszírozást ért el, így a magyar lízingpiac több mint 60 százalékát képviseli. Ez 33,4 százalékkal több, mint a tavalyi első hat hónapban. A darabszámban szintén jelentős, 32 százalékos a növekmény, összesen 35 031 szerződés született - ismertették.

A második legnagyobb kategóriát a nagyhaszonjárművek jelentik. A finanszírozott összeg 7,7 százalékos növekedéssel közel 100 milliárd forintra emelkedett, a szerződések száma 2 százalékkal, 3562 darabra nőtt az első fél évben.

A lízingcégek másik fontos szektora a mezőgazdasági termelőeszközök finanszírozása, az idei első fél évben azonban ez az ágazat továbbra is gyenge teljesítményt mutatott. A finanszírozott összeg 42 százalékkal csökkent az előző évihez képest, 39,5 milliárd forintot ért csak el a tavalyi 68,7 milliárdhoz képest. Darabszámban 38 százalékos volt a visszaesés, így most 1214 szerződéssel zárult az első fél év a tavalyi 1962 darabhoz képest.

A magyar lízingpiacon továbbra is a kis- és középvállalkozások dominálnak. Az első fél évben a finanszírozott összeg mintegy 58 százalékát ezek a cégek vették fel, de a nagyvállalatok is növelték részesedésüket, már 22,7 százalékot tesznek ki a teljes összegből. A lakossági ügyfelek részaránya csak 9 százalékos. Ugyanakkor a szerződések darabszámát tekintve a kkv-szektor aránya jelentősen csökkent, bár még így is a teljes piac 50 százalékát teszik ki. A lakossági szerződések aránya viszont majdnem duplázódott az előző év első hat hónapjához képest, 2024 első fél évében már mintegy 20 százalékot tettek ki a teljes állományból, főként az autókereskedők akciói miatt.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.08
Olyan innovatív újrahasznosítási folyamatokat dolgozott ki a BMW, amelyek révén még több magas....
2026.02.08
Több autó ütközött Óbaroknál Hegyeshalom felé, később pedig ugyanebben az irányban útjavítás miatt....
2026.02.08
Ha sárgára vált a lámpa, sok autós felgyorsít, pedig ez szabálytalan és veszélyes. Tóbiás és....
2026.02.08
Kiürítettek egy Koppenhágába tartó utasszállító repülőgépet a brüsszeli repülőtéren, miután a....
2026.02.08
Egy napra visszatért az Ikarus 435T troli Zuglóba. Szombaton N82A jelzéssel a BKV nosztalgiatrolija....
2026.02.08
A kínai SAIC Motor olaszországi leányvállalata a Maxus-szal belépett a haszongépjárművek piacára,....
2026.02.07
A műszaki fejlesztésekkel és szabályozással is növelnék az EV járművek hatótávolságát. ..
2026.02.07
A Xiaomi a már amúgy is izmos SUV-ját, a YU7-est egy bő 1000 lóerős szörnyeteggé változtatta. ..
2026.02.07
A bécsi fiatalok egyre inkább lemondanak az autóhasználatról. Ez a megállapítás az elmúlt évek....
2026.02.07
Egy legendás motorversenyző fiát szerződtették a 2026-os szezonra. ..