Forma-1 Holland Nagydíj

Kizárás, hátrasorolás – alaposan megváltozott a Holland Nagydíj rajtsorrendje

2024.08.25.

A brit Lewis Hamilton és az időmérőn remeklő, nyolcadik helyet szerző Williams-pilóta, Alexander Albon járt rosszul.

Fotó: Mercedes

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Holland Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről. A második helyen a hazai közönség kedvence, a világbajnoki címvédő holland Max Verstappen (Red Bull) végzett, míg a harmadik a másik McLarennel az ausztrál Oscar Piastri lett.

Az élmezőny mögött két változás is történt. A brit Lewis Hamilton eredetileg 12. lett, de mivel az időmérő első szakaszában feltartotta a gyors körén lévő Sergio Pérezt, a hétszeres világbajnokot utólag háromhelyes büntetéssel sújtották. Ez azt jelentette volna, hogy a 15. kockából startol. Az időmérőn remeklő Williams-pilótát, Alexander Albont kizárták, mert autója padlólemezét szabálytalannak találták. A thaiföldi pilóta így a mezőny végéből indul majd.

A 72 körös Holland Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol, a futamot az M4 Sport élőben közvetíti.

A módosított rajtsorrend:

  1. Lando Norris (brit, McLaren)
  2. Max Verstappen (holland, Red Bull)
  3. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)
  4. George Russell (brit, Mercedes)
  5. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
  6. Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
  7. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)
  8. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
  9. Pierre Gasly (francia, Alpine)
  10. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
  11. Cunoda Juki (japán, RB)
  12. Nico Hülkenberg (német, Haas)
  13. Kevin Magnussen (dán, Haas)
  14. Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
  15. Daniel Ricciardo (ausztrál, RB)
  16. Esteban Ocon (francia, Alpine)
  17. Valtteri Bottas (finn, Sauber)
  18. Csou Kuan-jü (kínai, Sauber)
  19. Logan Sargeant (amerikai, Williams)
  20. Alexander Albon (thaiföldi, Williams)

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.26
És mit kell tennünk, ha ilyennel találkozunk?   ..
2026.07.26
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.26
A hosszabb távokra használt utazóautóknál ma is van még létjogosúltsága a dízel erőforrásnak, ezt....
2026.07.26
A Corsa A GSi-től az új Corsa GSE-ig: eddig minden Corsa-generáció felvonultatott legalább egy....
2026.07.26
Helyére került a Déli Körvasút új, 2500 tonnás acél hídszerkezete a Soroksári út felett - közölte....
2026.07.26
Egy utas az autóba szorult a baleset következtében – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2026.07.26
Közel kétmillió eladott jármű és kiugró exportnövekedés mellett rekord első félévet zárt a Geely....
2026.07.26
Sokan papucsban ülnek a volán mögé nyáron, és jogszabály nem tiltja ugyan, de a nem megfelelő....
2026.07.26
Az intézkedést az üzemanyagok hatósági árának várható emelése előtt vezették be. ..
2026.07.26
Már a kora reggeli óráktól kezdve folyamatosan érkeznek a látogatók Mogyoródra, a Hungaroring....