Knezsik István

Knezsik István: A járműipar tette a legtöbbet a károsanyag-kibocsátás csökkentéséért

2022.01.13.

„A jövőben akár tucatnyi különböző hajtáslánc is jelen lehet egyszerre a közlekedésben. Vásárlás előtt mindenkinek érdemes szakemberrel konzultálnia, hogy autózási szokásainak dízel, benzines, elektromos vagy hidrogén meghajtású gépkocsi felel-e meg a legjobban” – mondta Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke a Kossuth Rádió ma délelőtti Napközben című műsorában.

A szakember szerint a környezetszennyezés kapcsán aránytalanul került fókuszba az autóközlekedés. A világ károsanyagkibocsátásból ugyanis csupán 4-6 % jut az autózásra, teljes közlekedésből is csak 18%, miközben a lakossági fűtés 20 százalékban szennyezi a környezetet. A mezőgazdasági kibocsátás 12 és 20 százalék között mozog. „Felelősséggel mondom, hogy az elmúlt 10 évben a járműipar tette a legtöbbet a károsanyag-kibocsátás csökkentéséért. Ez érvényes a gyártás során történő dekarbonizációra csakúgy, mint a járművek általi kibocsátás csökkentésre.”

Példaként hozta fel, hogy egy szmogos napon egy Euro 6.2-es dízel motor tényleges károsanyag kibocsátása jobb, mint bármelyik más járműé. A kamionoknak vagy nagy távolságra utazóknak a dízel és benzines autók a mai technológia szintjén továbbra is optimális megoldást jelentenek. Ezért azt tanácsolja, hogy mindenki a saját szokásainak megfelelő közlekedési ágat válassza, a mai technológiáknak megfelelően.

Knezsik István azt jósolja, hogy a jövőben legalább 12 hajtáslánccal kell kalkulálni. Lesz tisztán elektromos, mild hibrid, tölthető hibrid. Küszöbön a hidrogén meghajtású autó érkezése. A Toyotának már van is ilyen, a Mirai.

Budapest belvárosában például annak van létjogosultsága, hogy a nagyon sokat mozgó járművek – taxik, áruszállítók, buszok, kukásautók – tisztán elektromos hajtással működjenek. „De ne legyünk álszentek, ma 38 százalék károsanyag-kibocsátással állítjuk elő a Földön átlagosan az elektromos áramot. Ez a szennyezés valahol meg fog jelenni” – hangsúlyozta az Autós Nagykoalíció elnöke.

(Fotó - Boros Jenő)

A műsorban elhangzott, hogy a világtendenciának megfelelően Magyarországon is jelentős ütemben nő az elektromos autók száma. Tavaly 121 ezer autót helyeztek forgalomba hazánkban. Ebből 4 ezer darab tisztán elektromos jármű. De továbbra is sok a kétely az elektromos mobilitás gazdaságosságát illetően.

„Németországban egy közterületi áramtöltőn 72 eurócent, vagyis több mint 300 forint egy KW áram. Az Egyesült Államok több államában már bevezették az éves, kb. 60 ezer forintos adót az elektromos járművekre. Ez lép az útadó helyébe, amit eddig beépítettek az üzemanyagok árába. Előbb utóbb mindennek meg kell fizetni az árát, ami a közlekedéshez kapcsolódik. Ha a fenntartási költségeket összeadjuk, kiderül, hogy nagyságrendileg ugyanannyit kell költeni, akármilyen hajtáslánccal közlekedünk” – hangsúlyozta Knezsik István.

Ráadásul rengeteg a kérdőjel az elektromos autók akkumulátorainak sorsát illetően. Nagyon sok fejlesztés zajlik, de konkrét megoldás még nem született arra, hogy a lítium akkumulátorokat hogyan lehet nagy mennyiségben újrahasznosítani. „Remélem, nem azt történik majd, hogy ledarálják, elviszik és elássák őket valahol”.

Az Autós nagykoalíció elnöke közölte: ma 70 százalékos kapacitásnál kiszerelik ezeket az akkumulátorokat, amelyek ipari akkumulátornak számítanak. A gyártónak kell visszavinni, az ő kötelessége, hogy a hatályban lévő, törvényes lehetőségek mentén gondoskodjon az újrahasznosításról. Leggyakrabban szünetmentes tápokban hasznosítják, de valódi válasz jelen pillanatban nincs arra, hogy végső soron mi történik majd velük. „Őszintén kellene arról is beszélni, hogy maga a lítiumbányászat mekkora károsanyag-kibocsátással jár.”

Külön kitért arra, mi fog történni a jövőben a gázolajjal, ami a krakkolási folyamat egyik mellékterméke. Emlékeztetett rá, hogy a dízelmeghajtású személyautók – elsőként a Volkswagen Golf I - akkor kerültek fókuszba, amikor a világnak nagyon sok benzinre volt szüksége, így annyi gázolaj keletkezett, amivel kezdeni kellett valamit. „Holnaptól mi lesz a gázolaj sorsa? El fogjuk égetni, mint az oroszok, meg fogjuk inni vagy elkezdjük valahol tárolgatni?”

A fogyasztói dilemmákkal kapcsolatban Knezsik István arra biztatott mindenkit, hogy autóvásárlás előtt konzultáljon szakemberrel, márkakereskedővel próbálja a saját autózási szokásait elmesélni.

Az Autós Nagykoalíció elnöke szerint érdemes mindenkinek a megfelelő közlekedési ágat választania, a mai technológiának megfelelően. Ma már vannak olyan tisztán elektromos autók, amelyek akár 400 kilométert is meg tudnak tenni egy töltéssel. De azoknak, akiknek gondot okoz, mikor és hol tudják feltölteni a kocsiját a mindennapokban, valószínűleg egy benzines vagy dízel az optimális közlekedési eszköz. Aki például sokat és nagy távolságra utazik, annak egy mai modern Euro 6.2-es dízel autó továbbra is a legjobb megoldás. És akkor még nem beszéltünk a közeljövőben piacra kerülő a hidrogén hajtású autókról, illetve a szintetikus üzemanyagokról. „Ez utóbbi előállítása ma még nagyon drága, 900 és 1000 forint literenként, de a jelenleg meglévő autókat már sokkal környezetbarátabb módon fogják hajtani” – mondta végezetül Knezsik István.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....