autóépítés

Kombiként gondolták újra a Tesla S-t

2018.06.15.

Tavaly év végén fejezte be az angol Qwest Norfolk a Tesla Model S P90D modell hátsó részének átdolgozását elektromos autóból shooting brake-ké – azért, hogy egy négylábú útitárs, Ted is elférjen itt. Most a holland RemetzCar is egy Model S hátulját támadta meg, hogy elkészítsék az elsőt a 20 elektromos shooting brake-ből

A shooting brake építése nem az első alkalom volt, hogy a RemetzCar egy Model S-t alakított át, a cég ugyanis korábban egy csendes és stílusos, Model S Hearse nevű halottaskocsit épített a Tesla szedánjából.  Az új projektet 2017 októberében jelentették be.

Az építéssel a shooting brake és elektromos autó rajongó Floris de Raadt bízta meg a céget, aki látta a Hearse modellt, és felvetette, meg lehetne-e csinálni egy elektromos shooting brake változatot. A dizájn a londoni Niels van Roijtól jön. „Az átalakított rész tökéletesen összeolvad az alap Tesla járművel, miközben a forma, a dizájn nyelvezet és az anyagok is egyértelműen azt kommunikálják, hogy ez egy egyedi Shooting Brake” – mondja Roij.

A Model S lényegét jórészt érintetlenül hagyták, az átalakítás főleg a hátsó részre koncentrált. A RemetzCar alumínium paneleket, egy új Coszlopot és egy teljesen új csomagtér ajtót szerelt fel, hátsó spoilerrel, rejtett ablaktörlővel és féklámpával. Króm szélekkel egészítették ki az összhatást, ami az A-oszloptól fut végig a tető szélén és a panorámatető körül. A végső simítás egy új festés volt az elektromos shooting brake-en, a „zöld metál némi arannyal elegáns, ugyanakkor feltűnő megjelenést ad a Model SB-nek.”

A RemetzCar Model S Shooting Brake a hollandiai Apeldoornban rendezett International Concours d'Élégance Paleis Het Loo-n fog hivatalosan is bemutatkozni június 29-én, mielőtt Európai körútra indul. Összesen 20 darabból álló sorozatot terveznek gyártani.

(miferfiak.hu)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....